Egy újabb 3,5 százalékos eséssel az amerikai tőzsdék nyitása előtti elektronikus kereskedésben immár 300 dollár alá, egészen pontosan 296 dollárra gyengültek a BioNTech részvényei.

Fotó: Shutterstock

Péntek óta egyhuzamban zuhannak a német biotechnológiai cég papírjai. Szinte hihetetlen, de szeptember 16-án még 370 dollár felett is megfordult a kurzus.

Szakértők a Nasdaqra bevezetett részvények vesszőfutását egyrészt azzal magyarázzák, hogy – legalábbis az iparosodott országokban – az oltási kampány a célegyenesbe került. A Pfizer és a Moderna főnökei is abból indulnak ki, hogy tizenkét hónapon belül visszatérhetünk a normális élethez. Másfelől az amerikai egészségügyi hatóságok a Covid-vakcinát gyártó vállalatok várakozásaival szemben a harmadik, emlékeztető oltás eddig csak a 65 éven felülieknek ajánlották. Feltehetően ezek a hírek sok befektetőt az eddigi, nem kevés profit realizálására indítottak.