BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb mélyütést kapott az Alibaba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Peking külön applikációkra bontatja a milliárdos táborral rendelkező Alipay rendszert.

Külön applikációkra bontaná a kínai állam az Ant Grouphoz tartozó, milliárdos felhasználó táborral rendelkező Alipayt – értesült a Financial Times. A hírre az Alibaba 5 százalékot esett, s ezzel 30 százalékra dagadt az idei mínusz. 

A beszámoló szerint 

külön applikációt kapna a hitelezéssel foglalkozó szegmens, ráadásul jelentős állami tulajdon épülne ki ebben az üzletágban. 

Az állami felügyeletet azzal indokolták, hogy a hitelezés miatt rengeteg felhasználói adatot gyűjt a rendszer. 

A döntés nyomán elnehezül az Alipay ügyfeleinek hitelképesség vizsgálata, amit eddig „házon belül” intézhettek. 

Fotó: GREG BAKER/AFP

Nem ez az első szigorító lépés, már korábban külön cégbe szervezték a személyi hitelezéssel foglalkozó üzletágakat. A Financial Times szerint,  több hitelezéssel is foglalkozó kínai céget érinthet a változás. Ezzel függhet össze, hogy a Tencent kurzusa is lejjebb került 3 százalékkal.

Tavaly ősszel az Ant Group tőzsdére lépését kaszálták el a pekingi hatóságok, majd idén tavasszal gigabírsággal sújtották a cégcsoportot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.