BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mínuszban zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a csütörtöki záráshoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,12 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 49 654,12 ponton zárt hétfőn.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy

a BUX-index 0,22 százalékos gyengülésével nemzetközi szinten alulteljesített, 

ugyanis Európában emelkedtek a tőzsdék, és a tengerentúlon is jó volt a hangulat.

A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol és a Richter részvényeinek ára visszaesett, míg az OTP jegyzése 0,69 százalékkal erősödött. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy a bank részéről kijelentették, ha lesz rá lehetőség, januárban szeretnének osztalékot fizetni.

Az elemző a kisebb papírok közül még a 4iG Nyrt.-t említette, amely a Magyar Nemzeti Bank kötvényprogramjában hétfőn újabb sikeres kötvényaukciót hajtott végre, így 83 milliárd forintot tudott bevonni a cégbe. A papír árfolyama ennek ellenére 1,29 százalékkal 843 forintra mérséklődött.

  • A Mol ára 16 forinttal, 0,65 százalékkal 2454 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban,
  • az OTP-részvényeké 110 forinttal, 0,69 százalékkal 16 150 forintra erősödött, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki,
  • a Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 406 forintra esett, forgalma 305,2 millió forint volt,
  • a Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,09 százalékkal 8630 forintra gyengült, a részvények forgalma 653,6 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4199,65 ponton zárt hétfőn, ez 10,24 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Fotó: Kallus György/VG
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.