A több évtizedes csúcsra ugró brit és német inflációs adat sem szegte a befektetők kedvét, és bár a vételi lendület késő délutánra alább hagyott, a vezető európai részvényindexek zömében így is kisebb erősödéssel zárták a napot. 

A pesti fő indexe, a BUX ezúttal is kiemelkedett a nemzetközi mezőnyből 1,1 százalékos emelkedéssel. A hazai parkett 10,9 milliárd forintos forgalma ugyanakkor némileg elmaradt az átlagostól. 

A négy nagypapír mindegyike drágult a nap során, a legjobb teljesítményt a Mol nyújtotta, melynek kurzusa az olajárak emelkedését követve 1,4 százalékkal, 2660 forintig került feljebb. 

Fotó: Kallus György / VG

Az olajtársaságot szorosan követve 1,3 százalékkal drágultak az OTP részvényei is, a bankpapírt a záráskor húsz forint híján 18 ezer forinton jegyezték. 

A Magyar Telekomot 1,1 százalékkal, 426 forintig húzták feljebb a tőzsdézők, a Richter pedig 0,7 százalékkal magasabban, 8600 forinton búcsúzott a parkettől. 

A BUX mezőnyéből 2,4 százalékos erősödéssel kiemelkedett a Masterplast, míg a leggyengébb formát az Alteo mutatta 1,7 százalékos eséssel. 

A forint újult lendülettel folytatta erősödését, az euróhoz képest 0,7 százalékot – közel két és fél forintot – javított a hazai fizetőeszköz a tőzsdezárásig. Az európai közös pénzt ekkor 355,4 forinton jegyezték.