Szerdán is folytatódott az orosz–ukrán háború lehetőségének kiárazódása a piacokon. Miután már kedden is nagyot ment a moszkvai ahol a dollárban számolt RTS index több mint 5 százalékot, a rubelben számított MOEX index közel 4 százalékot emelkedett a pénzügyi szektor reprezentáns Sberbank és a Yandex technológiai cég vezetésével. Szerdán tovább emelkedtek az orosz indexek, a MOEX majdnem 1 százalékkal, az RTS bő 2 százalékkal indított. De a fellélegzés mélységét az internetes termékeket és szolgáltatásokat kínáló orosz Yandex amerikai részvényének száguldása mutatta. A Nasdaqon csaknem 16 százalékot ralizott kedden az orosz tech papír, majd erre a tegnapi nyitás előtti kereskedésben még rátett egy bő 3 százalékos lapáttal.

Fotó: Andia

Az Erste elemzői szerint akár orosz csel is lehet Moszkva látványos visszavonulása. Mégis valószínűbbnek tartják, hogy valódi elmozdulás történt az enyhülés irányába. Ami azért is észszerű Putyin elnök részéről, mert

a tavasz közeledte és az amerikai cseppfolyósgáz-szállítások hatástalanítják az Európát fenyegető orosz „gázfegyvert”.

Bár az amerikaiak szerint még mindig jelentős orosz haderő  áll készenlétben az ukrán határon, ráadásul támadó alakzatba rendeződve, mégis egyre nagyobb az esélye, hogy a katonák helyett a következő hetekben a diplomatáké lesz a terep. A piacok bizakodását az az amerikai részvényindexek keddi emelkedése és a tegnap reggeli ázsiai pozitív pozitív hangulat is alátámasztotta. A lehetséges politikai alkudozások mellett immár arról is lehet lamentálni, hogy ha sikerrel járnak a diplomaták, akkor abból mely piaci szegmensek profitálnak.

Az orosz tőzsdén nem véletlenül a bankszektor és a tech szektor pattant fel elsőként

– mondta a VG-nek Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. A háborús konfliktus ugyanis azzal fenyegetett, hogy az orosz piacot „levágják” a globális pénzügyi rendszerről és a nemzetközi internet hálózatról. Emellett a földgázszállítások és az olajszállítmányok elakadása az olajár további intenzív emelkedését hozta volna, extra inflációs nyomással szaporítva a jegybankárok gondjait. A régiós jegybankok esetében – a geopolitikai közelség okán – ez hamar kamatspirált idézhetett volna elő. Mint mondta,

a régiós devizák, köztük a zloty és a forint is, jelentősen profitálhat abból, ha oldódik a feszültség, mert a dollár mint menedékeszköz leértékelődik, s a piacokon növekedhet a kockázatvállalási hajlandóság.

Más kérdés, hogy a keddi erősödést követően már szerdán korrekció indult mindkét deviza piacán. Ám ebben nem Putyin elnök volt a ludas. A két devizát nyomás alá helyezte az Európai Bíróság döntése, amellyel elutasította Magyarország és Lengyelország keresetét a jogállamisági mechanizmus ügyében.

Az olajpiacon a háborús készülődés idején már a 100 dolláros szintet kóstolgató Brent és WTI is korrigált a 92-93 dolláros szintekre. Az orosz tőzsdén a ezért a Gazprom és a Lukoil felpattanása jóval visszafogottabb volt, mint a bankszektoré és a tech cégeké. Sajátos helyzetben van a magyar piacon a Mol, amely egyszerre kitermelő és finomító vállalat, mert az olajár hatásai a két vezető szegmensben könnyen kioltják egymást, Bár a mostani helyzetben a magyarországi üzemanyagárstop annyiban átszínezi a képet, hogy az olajár negatív korrekciója valamelyest pozitív a magyar cégnek. Ugyanakkor az orosz leányvállalattal bíró OTP és az oroszországi értékesítésben nagymértékben érintett Richter tegnap napközben bő 1 százalékos plusszal nyugtázta a pesti tőzsdén az orosz–ukrán konfliktus enyhülését. Az OTP emellett abból is profitálhat, hogy

a geopolitikai feszültség enyhülésével felértékelődik az európai bankszektor.

A kontinentális bankrészvények még relatíve olcsók, van bennük felértékelődési potenciál. Az árazást segítheti az EKB szigorodó monetáris politikája s ennek nyomán a pozitív tartományba emelkedő betéti kamatok.  

Elemzők szerint ugyanakkor még hosszú lesz a rendezéshez vezető tárgyalási folyamat, ami időleges feszültségeket is előhozhat. Ezek várhatóan negatív korrekciókkal járnak. Ám ha a felek valóban kitartanak a békés rendezés mellett, akkor idővel egyre kisebb piaci hullámokra számíthatunk erről az oldalról.