Szabadesésben a BUX
Nyitás után fél órával nagyon magas forgalomban tovább zuhant a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, és a nagyobb európai indexek is hasonló mértékű visszaeséssel nyitottak.
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével mind jelentős mínuszban állnak.
Az OTP papírjaival már fél tíz körül több mint 3,8 milliárd forintos forgalmat generált a piac, a vesztesége pedig több mint 0,5 százalék volt. A Mol 1,12 százalékos veszteségben állt ugyanekkor, 253 millió forintos forgalmat követően. A Richter árfolyama csökkent a legnagyobbat a nyitást követően, papírjai 3,1 százalékos mínuszban álltak 9:30 körül, 224 millió forintos forgalomban. Az egyetlen vezető részvény, amely erősödik, a Magyar Telekom. Reggel több mint 0,5 százalékos pluszban állt, viszont forgalma csupán 12,1 millió forint volt.

Fotó: Shutterstock
Az OTP vesztesége 9:45-re már 1,8 százalékra mélyült, 5 milliárd forint feletti forgalomban, míg a Richter vesztesége már több mint 4,2 százalék, és a zuhanás nem állt meg.


