Megválasztották az Opus Global Nyrt. új, héttagú igazgatóságát, miután a pénteki közgyűlés megszavazta az előterjesztésben szereplő tagokat; megbízatásuk 5 évre, 2027. május 3-ig szól.
 

2017.03.10. Budapesti Értéktőzsde BÉT Legek díjátadó gála. Fotó: Móricz-Sabján Simon
Fotó: Móricz-Sabján Simon

 

A tájékoztatás szerint a jelenlegi igazgatóság eredményes munkájával a vállalat az elmúlt öt évben – stratégiáját követve – kiemelkedő bővülésen esett át. Kialakították azt a stabil négy alappillért – energetika-, turizmus-, ipari termelési és élelmiszeripari divízió –, amely az Opus eredménytermelő képességének alapjául szolgál. 
A társaság struktúrájának kiépítése után a konszolidáció kerül a középpontba, ez az új igazgatóság feladata lesz. A négy divízió működtetése alapos és szerteágazó szakértelmet igényel, mivel egymástól lényegesen különböző iparágakban tevékenykednek a leányvállalatok. Így indokolt, hogy ezt a sokszínűséget az igazgatóság összetétele és tagjainak száma is tükrözze – áll a közleményben.
Az állandóságot biztosítja, hogy a jelenlegi igazgatósági tagok – Vida József és Makai Szabolcs újraválasztása mellett – öt új tag megválasztását terjesztették elő. 

A közgyűlés a két korábbi tag megválasztása mellett megszavazta Lélfai Koppány Tibor, Détári-Szabó Ádám, Görbedi László, Németh Zoltán Péter és Torda Balázs igazgatósági tagságát is.
Görbedi László több mint tíz év, multinacionális cégnél vezetőként eltöltött idő után csatlakozott vezérigazgatóként a Mészáros és Mészáros Zrt.-hez és vált az Opus építőipari divíziójának vezetőjévé. A szakember elmondta: idei tervük a piaci részesedés megtartása és a szervezet fejlesztése a megnövekedett elvárásokhoz, amelyet csaknem húszévnyi működésük és a kollégáik több évtizedes tapasztalata biztosít.
 

Détári-Szabó Ádám 2020. augusztustól a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója és a cégcsoport turisztikai szegmensének vezetője szerint a pandémia alatt értékes válságálló képességgel vértezték fel a divíziót. 

„Büszkék vagyunk rá, hogy a példátlanul nehéz körülmények ellenére 2021-ben már újra eredménytermelő részei voltunk a portfóliónak. A nemzetközi gazdasági és politikai fejlemények 2022-ben újfent eddig nem ismert kihívások elé állítják iparágunkat. Azonban az eddigi válságos időszak tapasztalatait felhasználva és vendégeink bizalmáért mindent megtéve – egyúttal szállodafejlesztési programunk keretében újabb 800 szobát átadva – dolgozunk tovább a társaság eredményességért” – fejtette ki Détári-Szabó Ádám.
   

Torda Balázs 35 éves energetikai szolgáltatóipari szakmai és több mint 30 éves vezetői tapasztalattal vette át 2021 áprilisától az Opus Tigáz Zrt. vezetését vezérigazgatói pozícióban, ezzel egyidejűleg az Opus Global energetikai divízióvezetői pozícióját is betölti. 

Mint arra a tőzsdei vállalatcsoport tavalyi éves jelentése is kitér, az energetika szegmens kiépítése és integrációja sikerrel zárult, amelynek köszönhetően az Opus-csoport a hazai energetikai piac meghatározó szereplőjévé vált. Torda Balázs aláhúzta: ügyfeleik, munkatársaik és tulajdonosaik iránti elkötelezettségük jegyében olyan, a gazdasági környezethez és az iparági igényekhez illeszkedő, fenntartható és innovatív működés kialakítása a céljuk, amely a társadalmi és környezeti szempontokat is figyelembe véve eredményesen támogatja a lefektetett üzleti célkitűzéseik elérését.
 

Az Opus igazgatósági tagjának megválasztott Lélfai Koppány 2018. január 1-től 2022. március 31-ig irányította a Budapest Bankot elnök-vezérigazgatóként. 

Igazgatósági elnökként már 2017. április 1-től részt vett a bank irányításában és stratégiai döntéshozatalában. 2000 és 2011 között az MFB Zrt. üzleti, később jogi területén dolgozott, majd 2016 novemberéig vezérigazgatóként irányította a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t. 2016 novemberétől az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettesi és belső igazgatósági tagi tisztségeit látta el.
 

Az igazgatóság új tagjának választották Németh Zoltán Pétert, aki 2020 februárja óta vezérigazgatóként irányítja az Opus-csoport egyik leányvállalatát, a salgótarjáni székhelyű Wamsler SE-t, és ügyvezető igazgatóként a két németországi leányvállalatot, a Wamsler Haus und Küchentechnik GmbH-t és a Bioenergy GmbH-t.

 


A közgyűlés elfogadta az Opus 2021. évi IFRS szerinti egyedi és konszolidált éves jelentését is. A csoport a 2021. évben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatainak hatása ellenére is fennállásának legsikeresebb pénzügyi évét tudhatja maga mögött. 

Az Opus konszolidáltan 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd saját tőkével zárta a tavalyi évet, míg a teljes átfogó eredmény 41,6 milliárd nyereség lett.