Vételen a PannErgy az OTP-nél
Változatlan 1420 forintos 12 havi célár mellett továbbra is vételre ajánlja a PannErgy részvényeit az OTP Bank.
Megerősített várakozásuk mellett bő 42 százalékkal érhetnek többet a keddi záróárnál a geotermikus energiát hasznosító társaság papírjai.
A bankház a közműcég első negyedéves hőtermelési jelentését követően vizsgálta meg annak kilátásait.

A PannErgy az első negyedévben 606 790 gigajoule hőmennyiséget értékesített, ami 3,4 százalékkal kevesebb egy évvel korábbinál, a vezetőség előzetes várakozásaitól pedig 6,1 százalékkal maradt el a tényadat, elsősorban a Miskolcon januárban fellépett kútszivattyúhoz kötődő, átmeneti műszaki beavatkozás és egyes üzemviteli sajátosságok miatt.
A visszaeső miskolci termelést ugyanakkor a győri projekt történelmi csúcsra futó hőértékesítése részben ellensúlyozni tudta.
Az egész évre vonatkozó, 3,15-3,25 milliárd forintos EBITDA-tervet a gyengébb első negyedéves teljesítmény mellett is teljesíthetőnek tartja a vállalat. Ez lényegében egybevág az OTP 3,28 milliárd forintos eredményvárakozásával, így a korábban meghatározott céláron sem változtatott a bankház.
A PannErgy részvényei kedden gyér, alig félmillió forintos forgalomban stagnáltak, idén pedig közel négy százalékkal ereszkedett az árfolyamuk.