Hétéves csúcsra erősödött az orosz deviza a moszkvai tőzsdén, hétfőn 1,7 százalékos emelkedést követően már csak 55,44 rubelt kellett egy dollárért adni, utoljára 2015 júliusában lehetett ilyen kedvező átváltási aránnyal a zöldhasúhoz jutni. Ezzel tovább folytatódott a rubelrali, amelyet Oroszország a Bloomberg szerint most már inkább fékezni akar, és Moszkvában azon vitatkoznak, hogy a központi banknak meg kell-e céloznia egy "optimális" árfolyamot.

Stack,Of,Banknotes,,Many,Banknotes,Of,Five,Thousand,Russian,Rubles
Fotó: Shutterstock


Az idén eddig 35 százalékkal felértékelődő orosz deviza világviszonylatban is megdöbbentő hegymenete még azután is töretlenül folytatódott, hogy a döntéshozók korábban 1050 bázisponttal csökkentették az irányadó orosz alapkamatot, és enyhítették a nyugati szankciók miatt bevezetett tőkekorlátozó szabályokat is.

Kormányzati tisztviselők szerint a rubel izmosodása annak bizonyítéka, hogy Oroszország leküzdötte az ukrajnai invázió miatt elrendelt nemzetközi szankciókat, ám közben már attól tartanak, hogy a túlzottan erős nemzeti deviza aláássa az orosz gazdaság versenyképességét és megnehezíti a költségvetés finanszírozását.

Ráadásul a kormány és a központi bank vezető tisztségviselői hétfőn ellentétes véleményeket fogalmaztak meg a rubellel kapcsolatban. Andrej Beluszov első miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a hatóságok tárgyaltak a rubel árfolyamának meghatározásáról, és a gazdasági növekedést leginkább a 70-80 dollár/rubel kurzus segítené.

Órákkal azután, hogy Beluszov megjegyzései napvilágot láttak, egy magas rangú központi banki tisztviselő figyelmeztetett egy ilyen monetáris politikai váltás veszélyeire.  "Ha megvalósulnak az árfolyam megcélzásával kapcsolatos elképzelések, elkerülhetetlenül a hatékonyság csökkenéséhez és a megszerzett gazdaságpolitikai szuverenitás elvesztéséhez vezetnének" - mondta Alekszej Zabotkin jegybanki kormányzóhelyettes egy parlamenti költségvetési meghallgatáson. Oroszország 2014 novemberében vezette be a rubel lebegtetését.

A háború elején erősen hullámzott a rubel árfolyama, és március 10-én a valuta rekordalacsony szintre, 121,5275 dollár/rubel szintre zuhant, mivel az Egyesült Államok és az Európai Unió elszigetelte az országot a nemzetközi pénzügyi rendszertől. Miután azonban Moszkva új adminisztratív szabályokat írt elő, azaz kötelezővé tette a devizaértékesítést az exportőrök számára, illetve az orosz földgázt vásárló úgynevezett barátságtalan országoknak rubelben kell fizetniük, a deviza pálfordulást hajtott végre, és a mélypontjáról 118 százalékkal emelkedett - írja a Bloomberg.