Az orosz-ukrán háború februári kirobbanása óta Svájc először importált aranyat Oroszországból – írta meg a Bloomberg.

A svájci szövetségi adóhivatal adatai szerint májusban több mint három tonna aranyat szállítottak az országba Oroszországból, ami a nemesfém kulcsfontosságú finomító központjának számító országba beérkező teljes múlt havi mennyiség két százalékát adta. Február óta ez volt az első szállítmány a két állam között.

2,Golden,Bars,On,An,Array,Of,Golden,Bars,-
Fotó: Shutterstock

A vámhatóságok az importaranyat szinte teljes egészében finomításra, illetve feldolgozásra szántként regisztrálták, azaz vélhetően a finomító cégek egyike vette át. A négy legnagyobb ilyen tevékenységet végző helyi vállalat, amelyeken a globálisan kitermelt arany kétharmada megy keresztül – az MKS PAMP, a Metalor Technologies, az Argor-Heraeus és a Valcambi –, egyaránt tagadta, hogy hozzá került volna a szóban forgó nemesfém.

Az orosz aranytömbök az Ukrajna ellen indított invázió megkezdése után váltak tabuvá a nyugaton, a legtöbb feldolgozó azt követően jelezte, hogy nem fogad el Oroszországból származó új nemesfémet, hogy a londoni aranyipari szövetség, az LBMA levette az orosz cégeket az akkreditált feldolgozók listájáról. A mostani fejlemény ugyanakkor fordulatot jelezhet az iparágban.

A vevők egy része továbbra is óvatos az orosz nemesfémekkel, még azokkal is, amiket a háború előtt öntöttek rudakba, holott ezekkel továbbra is kereskedhetőek a nyugati piacokon. A palládium piacán ennek következtében mára jelentős különbség alakult ki a londoni azonnali piaci és a New York-i határidős árfolyam között, mivel utóbbi esetében nagyobb a kockázata, hogy Oroszországból származó tömböt kap a vásárló. Palládiumot egyébként kisebb mennyiségben már áprilisban is vásárolt Svájc Oroszországtól.