Rekordszámú, mintegy 4,34 millió utas vette igénybe a Wizz Air járatait júniusban, ami 179 százalékkal több, mint ahányan az előző év hasonló időszakában szálltak fel a társaság gépeire – közölte kedden a légitársaság.

A vállalat szerint a kiugró eredmény a fejlesztéseknek köszönhető, így az elmúlt években lefektetett alapok a következő évtizedben is biztosítani fogják a növekedést.

Wizzair
Fotó: Justine Bonnery / AFP

A légi közlekedés előtt álló kihívások ellenére 

a társaság tovább bővítette hálózatát az elmúlt 12 hónap alatt is, így már több mint ezer útvonalat kínálnak majdnem 200 célállomásra. 

Az újabb repülőgép-megrendelésekkel az évtized végére kitűzött, 500 repülőből álló flottáról szóló cél is teljesülhet a közlemény szerint. A Wizz Air kiemelte, hogy a fenntartható növekedés érdekében korszerű repülőgépeket szereztek be, így a szén-dioxid-kibocsátás utaskilométerenként számítva 25 százalékkal csökkenhet az évtized végére, valamint beszállítójukkal, 

az Airbusszal idén a hidrogénüzemű repülőgép-forgalom lehetőségeinek feltárásáról írtak alá egyetértési nyilatkozatot.

A társaság korábbi közleményei is jelezték, hogy már a járvány alatt is készültek az utasforgalom növekedésére, bár a 2020 szeptemberével zárult pénzügyi fél évükben 70 százalékos csökkenéssel, 6,6 millióra esett az utasaik száma. A válság előtti eredményeket a várakozásaiknak megfelelően tavaly nyáron már csaknem megismételték, amit a társaság vezetője úgy kommentált, hogy a Wizz Air az európai légitársaságok közül elsőként állítja vissza a korábbi működését.

Ennek ellenére az idén márciusban lezárt pénzügyi év még mindig veszteséges volt, de az utasforgalom 10,2 millióról 27,1 millióra nőtt éves összevetésben.