A jegybank csütörtökön azt javasolta az állami vállalatoknak, hogy a szankciókat kivető országokból származó valutában tárolt tartalékaikat váltsák át bármilyen más pénznemre – írta meg a Reuters.

A szankciók miatt az orosz állampolgárok és a vállalkozások jelentős kockázatnak vannak kitéve, amikor amerikai dollárt vagy eurót használnak

– olvasható a jegybank közleményében. 

A nyugati országok számos szankciót vetettek ki Oroszországgal szemben az Ukrajna ellen indított háború miatt. Moszkva emiatt csak korlátozva fér hozzá a nemzetközi gazdasági és globális kereskedelmi rendszerekhez. A szankciók befagyasztották Oroszországnak a központi bankban kezelt nemzetközi tartalékainak majdnem a felét.

Az orosz háztartások nagyjából 85 milliárd dollár értékben tartottak készpénzt dollárban és euróban. Erről az orosz központi bank elnöke, Elvira Nabiullina beszélt még júliusban, és azt is hozzátette, hogy készpénzként a dollár még a legrosszabb forgatókönyv esetén is forogni fog Oroszországban.

Az orosz pénzügyminisztérium kijelentette, hogy osztja a jegybank aggodalmát a barátságtalan országok valutáival kapcsolatban.

Russian rouble exchange rates against Euro and US Dollar
Fotó: Anadolu Agency via Getty Images

A központi bank azt is közölte, hogy további intézkedéseket tervez bevezetni annak érdekében, hogy a kereskedelmi bankoknál csökkenjen a dollárban és euróban történő műveletek száma. Ezzel gyorsítanák fel a forgalomban lévő dollár mennyiségének csökkenését, amivel reményeik szerint megvédhetik az orosz gazdaságot és az állampolgárokat bizonyos korlátozásoktól.

Az Otkritie Grouphoz tartozó, a nyugati szankciókkal érintett Otkritie Investment brókercég üzletági vezetője elmondta, hogy a vállalat minimalizálni fogja a dollár részesedését azoknak az ügyfeleinek portfóliójában, akik még mindig tartják az amerikai valuta vételi és eladási lehetőségeit.

Egyelőre eurót csak eladni lehet, venni viszont nem. Később majd dollárt is lehet eladni, de végül mind a két valuta esetében meg fogjuk szüntetni ezt a lehetőséget

– mondta Maszlov az Otkritie ügyfeleinek Moszkvában tartott találkozóján. Hozzátette, hogy ez az egész országra vonatkozik. Kijelentette, hogy mindenki vegye figyelembe, hogy nagy a kockázata annak, hogy a barátságtalan pénzek egy idő után nem igazán lesznek majd átválthatóak.

A jegybank mindezek mellett azt is közölte a cégekkel, hogy továbbra is tegyék közzé a pénzügyi kimutatásaikat, mivel ezzel hatékonyan lehet majd minimalizálni a nyugati szankciók kockázatát.