A tőkepiaci széljárás fordultával remek hónapot tudhatnak maguk mögött a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. A kisbefektetők körében is igen népszerű eszközökbe októberben jelentős mennyiségű tőke áramlott, különösen a tengerentúlon, de az európai befektetők is kitettek magukért.

Etf,Exchange,Traded,Fund,Investment,Concept.,Piggy,Bank,And,Growth
Fotó: Shutterstock

A Refinitiv Lipper friss adatai szerint az amerikai ETF-ek 92,9 milliárd dollár nettó értékesítéssel zárták az előző hónapot, ennél több pénzt legutóbb márciusban szívott fel a szektor. Ez egyébként csaknem négyszerese a szeptemberben elkelt mennyiségnek, igaz, az ősz eleje nagy esést hozott a börzéken, a pesszimista hangulat enyhülésével azonban láthatóan újult erővel tértek vissza a befektetők az ETF-piacra.

Ráadásul októberben már a kockázatosabb és így nagyobb hozammal kecsegtető befektetéseket keresték, ezt jelzi, hogy a ETF-ek 61,1 milliárd dollárnyit értékesítettek. Ezen belül 23,7 milliárd dollár az S&P 500 indexet – lényegében a szélesebb amerikai részvénypiacot – követő termékekben talált helyet.

A kötvényes termékek is népszerűnek bizonyultak, ezekből 31,7 milliárd kelt el. A több eszköztípusból építkező vegyes ETF-ekből mindössze százmilliós tételt vettek, ám már ez is pozitív fordulat az előző havi 400 milliós kitárazáshoz képest.

Az amerikainál jóval kisebb európai piacon 7,8 milliárd eurós értékesítéssel zárult az időszak, ami ugyancsak nem rossz teljesítmény. Ez ugyanis bő 10 százalékkal nagyobb összeg, mint amit az elmúlt egy évben havonta átlagosan ETF-ekbe fektettek a kontinensen.

Ennél is biztatóbb, hogy az erős októberi piaci hozamokkal kiegészülve 50 milliárd euróval – 4,4 százalékkal – gyarapodott az eszközosztály európai összvagyona, ami október végén már 1254 milliárd euróra rúgott.

Az Egyesült Államokban látottakkal ellentétben itt továbbra is a kötvénykitettséget termékek vitték a prímet 4,4 milliárdos értékesítéssel. A kategórián belül az amerikai állampapírokat követő, illetve az európai vállalati ETF-ek bizonyultak legnépszerűbbnek, míg a kínai állampapírokba fektető alapok mind közül a legnagyobb, közel egymilliárd eurós visszaváltást szenvedtek el, a helyi vállalatok által kibocsátott kötvényekből válogató ETF-ek pedig félmilliárd eurós tőkét veszítettek.

A részvény-ETF-ekre ezúttal 3,4 milliárd eurónyi igény mutatkozott, leginkább a globálisan diverzifikált tőzsdei termékeket vették a befektetők, közel kétmilliárd eurót betárazva belőlük. A pénzpiaci termékekből 400 millió eurót vásároltak, az alternatív és árupiaci ETF-ekből viszont 100, illetve 200 millió eurót adtak el a befektetők, a többi, lényegesen kisebb kategóriában pedig nem volt érdemi tőkemozgás.

Az európai ETF-ekbe idén 60 milliárd euró, tengerentúli megfelelőikbe pedig 495 milliárd dollár tőke áramlott tíz hónap alatt.