Joe Biden elnök bejelentette, hogy nem tervezik meghosszabbítani a május 11-én lejáró Covid-vészhelyzetet, ezzel hivatalosan is lezárulhat a számos nehézséggel és korlátozással teli időszak az Egyesült Államokban. Mára a járvány visszaszorult, az emberek pedig visszatérhettek a megszokott életvitelükhöz. A járvány miatt világszerte bevezetett korlátozó intézkedések egyik legnagyobb vesztese kétségkívül a turizmus volt. A légitársaságok bevétele szinte lenullázódott, és a legnagyobbak is csak masszív állami támogatások segítségével tudták átvészelni ezt az időszakot. A befektetők elpártoltak ezektől a vállalatoktól, ami a részvények teljesítményében is megmutatkozott, az árfolyamuk a töredékére csökkent.

Major Winter Storm Brings Snow, Freezing Temperatures To Big Swath Of U.S.
Fotó: Getty Images

Úgy tűnik, hogy a légitársaságoknak egyelőre nem sikerült teljes mértékben visszaszerezniük a befektetők bizalmát. Annak ellenére, hogy a légiutas-forgalom a 2019-es szinthez közelít, és a vállalatok visszatértek a nyereséges működéshez, az árfolyamok kifejezetten mélyen vannak, a pandémia előtti szint alatt 40-50 százalékkal.

Ez első pillantásra mindenképp meglepő, a működési körülményeket figyelembe véve azonban valamelyest indokolt az óvatosság ezekkel a vállalatokkal szemben. 

Hiába érnek el rekordnak számító bevételt, a költségeik is nagymértékben növekedtek az elmúlt években.

Az olajárak megugrása jókora terhet rótt a légitársaságokra, mivel emiatt jóval nagyobb összeget voltak kénytelenek üzemanyagra fordítani. Most pedig, hogy az olajár mérséklődni látszik, a légitársaságok mégsem örülhetnek, mivel az árak a recessziós félelem miatt esnek. A gazdaság jelentősebb lassulása pedig a turisztikai ágazatot is negatívan érintené. Egyelőre azonban nem tapasztalható visszaesés a keresletben, az emelkedő jegyárak ellenére is rengetegen akarnak repülni. A fogyasztók inkább a termékeken spórolnak, és a szolgáltatásokra költenek többet.

Relatív árfolyammozgások 2020-tól
Delta Air Lines, United Airlines, American Airlines
 

A másik nehezítő körülmény a légitársaságok esetén a bérköltség kérdése. A világjárvány ideje alatt számos dolgozójuktól kénytelenek voltak megválni, akik egy része nyugdíjba vonult, a többiek más szektorokban próbáltak elhelyezkedni.

Az újranyitás után azonban munkaerőhiány lépett fel, ami jelenleg is tart. Főként a pilótákkal kapcsolatos helyzet nehéz, mivel őket a hosszú kiképzési idő miatt nem egyszerű pótolni. A dolgozók ezáltal jó alkupozícióba kerültek, így a vállalatok kénytelenek teljesíteni a fizetésemeléssel kapcsolatos követeléseiket, ha nem akarják, hogy elvándoroljanak, vagy éppen sztrájkba kezdjenek.

A Delta Air Lines például nemrég 18 százalékos azonnali, 2026-ig pedig összesen 34 százalékos béremelésről állapodott meg a pilótákat tömörítő szakszervezettel. A United Airlines hasonló nehézségekkel küzd, és a napokban jelezte, hogy a megugró bérek miatt az idei első negyedéve várhatóan veszteséges lesz, amit érthető módon csalódottan fogadott a piac. A fenti nehézségek ellenére érdemes kicsivel messzebbre tekinteni. 

Ha a teljes évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy a várakozások szerint masszívan nyereséges lesz mindkét légitársaság, mivel a megnövekedő költségek nagy részét át tudják hárítani a fogyasztókra, 

a következő években pedig tovább javulhat a vállalatok eredményessége.