Erősödésbe fogott a forint a szerda reggeli inflációs adatokat követően. Kedd este óta az euróval szembeni árfolyam a 376-os szintet táncolta körül, és szerdán kora délelőtt az árfolyam alig lépte át ezt a vonalat. A számok és a fogadtatásuk támogatóan hathat a forintra, ráadásul délután olyan amerikai adatok érkeznek, amelyek a tankönyv szerint szintén erősítőleg hathatnak – és a habozás után a forint vágtába kezdett. Van azonban egy óvatosságra intő jel is – ez ügyben érdemes figyelni az olaj árát a nemzetközi piacon.

forint
Fotó: Shutterstock

A piacnyitás előtt közölte a márciusi magyar inflációs adatokat a KSH, és kiderült, hogy az éves pénzromlás mértéke a vártnál kevésbé mérséklődött februárhoz képest: 25,4-ről 25,2 százalékra, pedig az elemzői konszenzus 24,8 százalékos rátát vetített előre.

A hazai inflációs adatok a forintra közvetlenül hatnak, mivel közvetlenül kiolvasható belőlük a Magyar Nemzeti Bank monetáris szigorának várható mértéke. Magasabb adat magasabb kamatot feltételez, a forintot pedig az elszaladása miatt magasra feltolt kamatok segítenek erősen tartani. 

Közel az egyéves csúcs az euró ellenében     Forrás: Stooq.com

Az inflációs meglepetésért – írta jegyzetében Virovácz Péter, az ING magyarországi szenior közgazdásza – négy kör felelős: az élelmiszerek, az alkoholos italok, a ruházati cikkek és a szolgáltatások. Ez pedig elég széles kör, akkor is, ha a nagyon változékony és az MNB által nehezen befolyásolható árukat kiszűrő indexben az élelmiszerek nem szerepelnek. A KSH számította maginfláció 25,7 százalék volt márciusban.

A mai inflációs adat fényében a monetáris politika számára nem maradt más, mint továbbra is türelemmel figyelni a beérkező adatokat és kivárni a kamatvágási ciklus megkezdésével, legalább júniusig

– írta. A maginfláció erősödésével szertefoszlottak azok a vágyálmok, hogy rövid időn belül érdemben csökkenteni lehet a kamatokat.

Hatalmasat ugrott a forint az inflációs adatok után   Forrás: Stooq.com

A forint az inflációs adatokat követően némi habozás után 10 óra környékén, a tankönyvnek megfelelően vágtába kezdett, és a 375-ös szintet közelítgette.

Délután újabb impulzus érkezhet

Meddig jut a forint árfolyam a délután fél 3-kor érkező amerikai inflációs adatokig, kiderül, mindenesetre ha lanyhul a tempó, a hazai fizetőeszköz árfolyama az óceántúli számoktól kaphat egy újabb lökést.

Az elemzői várakozások szerint az amerikai éves infláció a februári 6-ról 5,2 százalékra mérséklődhetett. Habár a maginflációban hajszálnyi emelkedést várnak, 5,6 százalékra, a piacok optimisták, és vaskos meglepetés kellene a számokban ahhoz, hogy ne azt olvassák ki belőlük, amit most várnak: hogy május elején még egyet emelhet a kamatain a Federal Reserve, de aztán megáll, és akár az ősszel már kamatcsökkentések kezdődhetnek a világ legnagyobb gazdaságában.

Megint a tankönyv: alacsonyabb kamat kisebb támogatást ad a dollárnak, ami a zöldhasút gyengíthetné. Ha pedig az euró erősödik a dollár ellenében, az a forint erősödéséhez szokott vezetni alapesetben mindkét világdeviza ellenében.

Van egy csavar a történetben

Az amerikai sztori azonban nem teljesen egyértelmű a forint kilátásait tekintve, ezért az amerikai adatok után a forint árfolyama bármelyik irányba mozdulhat, az adatsorok értelmezésétől függően.

Az olaj árát érdemes figyelni ebben a tekintetben a nap folyamán. Ugyanis ha nagyon megerősödik a várakozás, hogy a Fed hónapokon belül megérkezik a kamatcsökkentésekhez, az drasztikusan visszavágná az aggodalmakat, hogy az amerikai gazdaság recesszióba kerül. Ebben az esetben a világ olajkereslete nagyobb lehet az eddig vártnál, ami magasabb olajárat jelent. A Magyarországhoz hasonló nagy energiaimportőrök számára pedig ez a külső mérlegük romlását jelenti, ami a forint árfolyama számára ellenszelet jelent. Az orosz háború kitörése után pedig láthattuk, hogy ez orkánná is képes erősödni – ami óvatosságra inthet a forintot illetően egyes devizapiaci szereplőket.