BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább emelkedett a BUX, ismét remekelt a Telekom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vezető részvények közül péntekhez hasonlóan megint csak a Magyar Telekom nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Igaz, hogy csupán 0,1 százalékkal, de hétfőn is emelkedett a BUX, és 57 401 pontot ért el annak ellenére, hogy a meghatározó európai tőzsdeindexek – London kivételével – délután már mínuszba fordultak. Az azonnali részvényszekció forgalma idehaza valamelyest meghaladta a 6 milliárd forintot.

BÉT
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A vezető részvények közül péntekhez hasonlóan megint csak a Magyar Telekom nyújtotta a legjobb teljesítményt, hiszen 2,7 százalékkal, 605 forintig erősödött. 

Napközben 621 forinton is járt a kurzusa. Az emelkedéshez ráadásul ezúttal szemmel látható forgalom is társult, 1,1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a távközlési cég papírjai.

Szintén felfelé tartott a Mol, az olajrészvények fél százalékkal, 2914 forintra drágultak.

Az OTP és a Richter viszont gyengült, az előbbi 0,2 százalékkal, 13 745 forintra, míg a gyógyszerpapír 0,5 százalékkal, 8800 forintra esett.

A forint folytatta a menetelést. Este öt körül az euró 378,9 forinton állt a bankközi devizapiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.