Felfelé indult meg a pesti indexe a kereskedés első perceiben, a BUX 0,17 százalékkal 66 460 pontig erősödött a nyitást követően. A blue chipek többsége lendületesen kezdte a napot.

Bét
tőzsde
bux
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az OTP részvényei ugyan mindössze 0,03 százalékkal, 17 450 forintig erősödtek,  a Mol papírjai pedig tegnapi záróárukon, 2950 forinton forognak, a Richter kurzusa 0,62 százalékkal, 9810 forintig, a Magyar Telekom árfolyama pedig 0,25 százalékkal, 818 forintig ugrott a kereskedés első perceiben.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

A forint mindkét főbb nemzetközi devizával szemben kirobbanó formában kezdte a napot: az euróval szemben 0,21 százalékkal 386,4-ig, míg a dollárral szemben 0,57 százalékkal 355,91-ig menetelt a kora reggeli órák ban, vélhetően a nemrég közzétett hazai kereseti adatokból merítve lendületet.