BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a repülőgépeitől is szabadul a kényszer-fogyókúrázó Lufthansa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A német légitársaság túlságosan sok és túlságosan sokféle repülővel rendelkezik, ami kihívássá teszi az eredmények szállítását. A Lufthansa ezért háromféle típusból összesen mintegy ötven gépet von ki a forgalomból.

Költségei lefaragásával mászna ki a gödörből a Lufthansa, ennek keretében többek között 50 régebbi repülőgépétől is megszabadulna az évtized hátralevő részében, hogy csökkentse túlságosan nagyra nőtt kapacitását, ami a jegyárakra is nyomást gyakorol.

Munich,,Germany,-,September,9,,2021:,Lufthansa,Airbus,A319,Airplane
A Lufthansának túl sok a repülője / Fotó: Shutterstock

A légitársaság több repülőgéptípustól is megszabadulna, hogy egyszerűsítse flottáját, így megválik a négymotoros Airbus A340-600-aktól és Boeing 747-400-aktól, ahogy a kisebb Airbus A330-200-aktól is 2028-ig – derült ki a cég szerdai gyorsjelentéséből, melyben 

a Lufthansa azt is megígérte, hogy hálózatát is javítja, figyelembe véve a kereslet szezonalitását is.

Olcsóbb jegyek magasabb költségek mellett

A jegyárak mérését célzó metrika, a hozamok területén a Lufthansa arra számít, hogy a harmadik negyedévben enyhén csökkennek majd, miközben az egységre jutó költségei enyhén nőni fognak. A negyedév során a cég a koronavírus-járvány előtti kapacitásának 96 százalékán fog állni, ami az év egészét tekintve 92 százalék lehet. Az október végéig tartó időszakra vonatkozó foglalások ugyanakkor 10 százalékkal magasabbak a tavalyinál – írja a Bloomberg.

A légitársaság jegyáraira különösen Ázsiában nehezedik nyomás, ahol a túlkapacitás a leginkább hangsúlyos, 

nem meglepő, hogy a Lufthansa korábban mérsékelte profitvárakozását is. Ezt a vállalat a késve érkező repülőgépekkel, az egységekre jutó költségeinek emelkedésével indokolta, valamint az idei évben a cég ellen indított sztrájkokkal, ami eltántorította az utasokat attól, hogy a Lufthansa járatain utazzanak.

Ezekre a gépekre cseréli a nyugdíjba küldött repülőket a Lufthansa

A lecserélt régebbi gépeket a Boeing 787 Dreamlinerei, valamint a repülőgyártó egyelőre nem engedélyezett és régóta csúszó 777X gépei váltják. Noha a Boeing szerint az utóbbi szállítását már jövőre elkezdheti, továbbra is fennáll a késedelmes szállítás kockázata. A Lufthansa nem siet azzal sem, hogy lecserélje az emeletes Airbus A380-akat és Boeing 747-8-akat.

Bár a vállalat 7 százalékkal, 10 milliárd euróra növelte bevételeit a második negyedévben, a kamat és adó előtti eredménye 1,1 milliárd euróról 686 millió euróra csökkent. Ráadásul a cég azt is elárulta, hogy egyre nagyobb kihívás a fő Lufthansa-divízió működését legalább nullára kihozni idén, és a korrigált szabad cash flow is jóval egymilliárd euró alatt lehet 2024-ben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.