Trump elhódítja a demokratáktól a Szilícium-völgyet
Amíg a Wall Streeten csak a demokratáknál is költekezőbb republikánust látják Donald Trumpban, s már jó előre spekulálnak a győzelme esetén várható piaci anomáliákra, addig masszív nagyvállalati csoportok egyértelműen a volt elnököt és a beígért adócsökkentést támogatják. Nagy fogása Trumpnak az Elon Musk vezette tech tábor, mert a hagyományosan liberális Szilícium-völgyben korábbi Biden-szponzorokat is sikerült átcsábítania.

Két pilléren nyugszik a völgyhíd
A Szilícium-völgy meghódításában kulcsszerepe van annak, hogy Elon Musk, a Tesla, a SpaceX és a Twitter tulajdonosa kedden bejelentette, hogy hivatalosan is támogatni fogja Donald Trumpot az amerikai elnökválasztáson, akinek kampányához havi 45 millió dollárral járulna hozzá egy politikai akcióbizottságon (PAC) keresztül. A másik fontos tényező, hogy a Trump-kritikusból Trump-hívővé vált alelnök-jelölt, J. D. Vance szenátor, korábban kockázatitőke-kezelő, nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik a Völgyben.
A technológiai ipart a Biden-adminisztráció szabályozási kísérletei távolították el a demokratáktól.
Ezek például a kriptopiac pénzügyi vadnyugatának megregulázását célozták, továbbá trösztellenes vizsgálatokkal lassították az iparági konszolidációt és a vállalati fúziókat.
A kockázatitőke-céget vezető Marc Andreessen élete nagyobb részében demokrata volt, korábban Obamát is támogatta, 2016-ban pedig Hillary Clinton elnökjelöltségét pénzelte, s akkor még ellenezte Trump bevándorlási politikáját. Most üzlettársával Ben Horowitzcal írtak egy blogbejegyzést, hogy meg kell védeni az induló vállalkozásokat (Little Tech) a kormányzati szabályozástól, amely szerintük bebetonozza a nagy technológiai cégek vezető pozícióját. Fel is sorakoztak Trump mögé a pénzükkel, mert úgy vélik: a politikája kedvezőbb lehet a technológiaistartup-ökoszisztémának.
Nem a semmiből kerekedett persze Trump támogatottsága a technológiai iparban.
A kemény mag a PayPal-maffia néven ismert vezetők és befektetők csoportja.
Közéjük tartozik Elon Musk és David Sacks kockázati befektető, akik nyilvánosan és magánúton is adományokat ígértek Trumpnak. Hozzájuk csatlakozott Peter Thiel kockázatitőke-befektető, aki 2016-ban még azért szólalt fel a republikánus konvención, hogy elmondja, nem ad pénzt a GOP jelöltjének. Most azonban ő is kinyitotta a bukszáját.
Messze
nem beszélhetünk azért a tech világ teljes pálfordulásáról.
A Szilícium-völgyben továbbra is erős Biden támogatottsága a The Wall Street Journal elemzése szerint. A demokraták kampányát most is nagyban támogatja az Alphabet korábbi ügyvezető elnöke, Eric Schmidt, valamint olyan a technológiai befektetők, mint Laurene Powell Jobs, John Doerr és Ron Conway. De a LinkedIn társalapítója és kockázatitőke-befektetője, Reid Hoffman is bedobott 8 millió dollárt a kalapba, hogy támogassa Biden újraválasztási erőfeszítéseit.


