A vártnál is jobban halad a Deutsche Bank pere: két cég részvényesei örülhetnek egyszerre
Sikeresen megegyezett a Deutsche Bank az őket perlő volt Postbank-részvényesek közel 60 százalékával, azaz több mint 80 emberrel az immáron hosszú évek óta húzódó ügyben, ennek köszönhetően a német nagybank profitja 430 millió euróval növekedhet a harmadik negyedévben – derült ki a Bloomberg cikkéből.

A Deutsche jelenlegi és a Postbank volt részvényesei is örülhetnek
A Postbank volt részvényesei azért perelték be a Deutschét évekkel ezelőtt, mert úgy gondolják, a német pénzügyi gigász túlzottan alacsony áron vásárolta fel versenytársát még 2010-ben, megrövidítve ezzel a Postbank befektetőit. A Deutsche ugyanis részvényenként mindössze 25 euróért vette át a Postbankot, ami az akkori árfolyamot tekintve ugyan nem tűnt alacsonynak, de a felperesek szerint a Deutschénak azon az árfolyamon kellett volna felvásárolnia a papírokat, amennyit a nagybank első, 2008-as befektetésekor értek,
azaz 57,25 eurón, vagyis a végleges vételár több mint kétszeresén.
A friss megegyezés szerint a felperesek egy nagy csoportja, több mint 80 fő elfogadta a Deutsche 31 eurós részvényenkénti ajánlatát, amit a volt Postbank-befektetők felé tett, ezzel a bank sikeresen fel tudott szabadítani 430 millió eurót abból az 1,3 milliárd eurós alapból, amelyet a követelések kifizetésére tett félre még áprilisban. A megegyezést az elemzők hatalmas sikernek ítélik meg a Deutsche szempontjából, ők ugyanis magasabb kifizetésre számítottak a nagybank részéről – ezt az optimizmust pedig a befektetők is osztják.
A Deutsche részvényei ugyanis erőteljes emelkedésbe kezdtek a hírre, 2,8 százalékos pluszban nyitották a csütörtöki kereskedést.
A Deutsche azt követően vált proaktívvá a perben, hogy egy bíróság figyelmeztette tavasszal, minden esély megvan rá, hogy elveszítse a Postbank-részvényesek csoportos keresetét – ennek nyomán a nagybank még a részvény-visszavásárlási programját is leállította, miközben négy év után először veszteségessé vált a pénzintézet negyedéve.
Fontos azonban kiemelni, hogy a friss megállapodás a felperesek egy olyan csoportját nem érinti, akik kifejezetten magas, 64,25 eurós részvényenkénti kifizetésre tartanak igényt a Deutschétól – ők pedig igenis okozhatnak még fejfájást a nagybank számára, mivel nemrég élből elutasítottak egy 36,5 eurós részvényenkénti ajánlatot is.