BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvan, miért tépik az Opus Global részvényeit

Sokat erősödött a papír a múlt hét óta. Kiderült, hogy miért.

Napok óta hihetetlenül jó formában vannak az Opus Global részvényei. Míg a papír augusztusi lokális csúcsát a hónap derekán 416 forinton állította be, azóta felfelé megy a menet. A rali azonban úgy igazából a múlt héten pörgött fel, amikor 423 forintról egyhuzamban a jelenlegi 450 forint körüli szintre erősödött az árfolyam.

230909_1026_DCS
Fotó: Dömötör Csaba

Amint a Portfolio kiszúrta, a háttérben az történt, hogy a részvények több nemzetközi indexbe is bekerültek a brit FTSE-nél, ezek:

  • Mid-Cap Index,
  • All-World All-Cap,
  • Total-Cap.

A bekerülés szeptember 20-án lép hatályba, tehát a befektetőknek már addig az időpontig  be kell szerezniük az Opus Global papírjait olyan arányban, amilyenbe az indexkezelő besorolta.

 

A kiemelt nemzetközi indexekbe való bekerülés nyomán az ezeket követő intézményi befektetők vásárlásai hajtják a papírok árfolyamát, hiszen saját befektetési politikájuk értelmében venniük kell belőle a megfelelő arányokban. A Mid-Cap index ráadásul már nemzetközi szinten is közepes kapitalizációt jelent.

Az Opus részvényeit az Equilor 527 forintos céláron ajánlja vételre. A BÉT Prémium kategóriájában jegyzett tőzsdei cég várhatóan szeptember 30-án publikálja második negyedéves gyorsjelentését.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.