Együtt szakad a piaccal a Richter
Csütörtökön piaczárás után közölte a Richter, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a RoActemra bioszimiláris tocilizumab termékjelöltre vonatkozó törzskönyvi kérelmét. Bár a hír kedvező, a gyógyszerrészvény pénteken együtt szakadt a többi blue chippel. Délelőtt másfél százalékos mínuszban is járt a jegyzés, délután 1,2 százalékos eséssel 10 410 forint közelében mozgott a kurzus.

Lépeget a Richter a stratégiájában kitűzött úton
Nem tekinthető bombasztikus bejelentésnek, amit a Richter piaczárás után közölt
– mondta Miró József, az Erste vezető elemzője. Hozzátéve: már január 15-én értesült róla a piac, hogy sikeresen zárultak a klinikai kisérletek. Ennyiben a mostani közlemény inkább technikai jellegű.
Szerinte, nagyobb piaci mozgás akkor várható, ha megkapja a szer az engedélyt, s valamikor a jövő évben piacra lép. Bár ez is viszonylag jól előre tervezhető eseménynek számít, hiszen a magyar gyógyszercég 2020-ban vásárolta meg ezt a fejlesztést, s akkor 2025-ra várta a piacra lépést. Vagyis kisebb csúszás tapasztalható, de szépen lépeget a Richter a stratégiájában kitűzött úton.
Mint mondta, a tocilizimab originális készítmények bevételei tavaly 2,65 Mrd svájci frankot értek el a 2021-es csúcs, 3,7 Mrd után. A Richter bevételei a bevezetést követő felfutás után 50–100 millió euró környékén alakulhatnak, ami
a magyar cég árbevételének nagyjából 2,5–5 százaléka.
Mindezek fényében, a mostani bejelentés, egyike annak a sok kis lépésnek, ami az árbevételt és eredményt olyan szintre emelheti, hogy a cariprazine szabadalmi védettségének kifutása már kevésbé fájjon, 2030-ban. Úgy véli, nagyobb izgalmat majd a Vraylar 2 klinikai tesztjei hozhatnak, amire akár spekuláció is épülhet. Itt arra lehet számítani, hogy a sikeres klinikai vizsgálatok esetén 2029–2030-ban jelenhet meg a szer a piacon.
Az Equilor technikai elemzése arra hívta fel a figyelmet, hogy a Richter jegyzése a 200 napos mozgóátlag alá került, mely jelenleg 10 470 forintnál húzódik. Amennyiben szignifikáns lesz a letörése, folytatódhat a csökkenés a 10 300 forintos támasz irányába, alatta pedig 10 ezer forintnál húzódik fontosabb szint. A technikai indikátorok lefelé mutatnak jelenleg.


