BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyi elsőlakás-vásárlót Magyarországon még nem láttak, az Otthon Start repülőrajtot vett

Szeptemberben rekordmagas szintre emelkedett az elsőlakás-vásárlók aránya Magyarországon. Az Otthon Start program bevezetése látványosan élénkítette a keresletet, ami a piaci bizalom erősödését is jelzi. A mérföldkő annak köszönhető, hogy a fiatalabb korosztály egyre nagyobb számban lép be a lakáspiacra a támogatási programok és a kedvező hitelfeltételek miatt.

Országos szinten rekordmagas, közel 40 százalékos arányt értek el az elsőlakás-vásárlók szeptemberben. A mutató Budapesten 39 százalék, vidéken pedig 40 százalék volt, ami az év korábbi hónapjaihoz képest jelentős növekedés, amikor is a mutató idén a fővárosban 12–36 százalék, vidéken pedig 27–32 százalék között mozgott. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva is figyelemre méltó a növekedés, hiszen 2024 szeptemberében Budapesten 24 százalék, vidéken 30 százalék volt ez az arány – közölte a Duna House szerdán a saját adataira hivatkozva. 

LUS_IMG_4406 Az Otthon Start miatt rekordot ért el a lakáspiac
Az Otthon Start miatt rekordot ért el a lakáspiac / Fotó: Kallus György

A fiatal korosztály aktivitása látványosan nőtt. A 20–30 éves vevők aránya Budapesten 23 százalék, míg vidéken 17 százalék volt szeptemberben, szemben az egy évvel korábbi 13 százalékos és 15 százalékos értékekkel. Ez azt mutatja, hogy 

a fiatalabb generáció a támogatási programok és a kedvezőbb hitelfeltételek révén egyre nagyobb számban tud belépni a lakáspiacra.

A korosztály növekvő súlya különösen a fővárosban szembetűnő, ahol 10 százalékponttal nőtt a jelenlétük egyetlen év alatt.

Budapesten kompakt, vidéken tágas családi ingatlanokat kerestek a vásárlók

Az elsőlakás-vásárlók által kiszemelt ingatlanok átlagára Budapesten 67,2 millió forint, az átlagos alapterület pedig 60 négyzetméter volt szeptemberben, míg vidéken 50 millió forint és 87 négyzetméter jellemezte a tipikus tranzakciókat. A különbségek jól mutatják a fővárosi kompakt, kisebb lakások iránti erős keresletet, valamint a vidéki piacon jellemző tágasabb, családi jellegű otthonok népszerűségét.

A szeptemberi adatok egyértelműen jelzik, hogy az Otthon Start program (OSP) életbe lépése érezhetően élénkítette a fiatalabb korosztály keresletét. A támogatások és a programhoz kapcsolódó kedvezőbb finanszírozási lehetőségek sok háztartás számára most először tették elérhetővé a lakáshoz jutást.

Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője úgy látja, hogy „az OSP hatására szeptemberben látványosan megugrott az első lakást vásárlók aránya”, ami azért fontos, mert „a fiatalok aktivitása kulcsfontosságú a lakáspiac hosszú távú fenntarthatósága szempontjából”.

A Duna House elemzése szerint

a szeptemberi rekordarány támogatások mellett a bizalom visszatérésének is köszönhető: a vevők egyre nagyobb hányada lát reális esélyt arra, hogy saját tulajdonú ingatlanba költözzön.

Az év hátralévő hónapjaiban a cég további élénkülést vár az elsőlakás-vásárlók körében, különösen, ha a kedvező finanszírozási környezet fennmarad.

Egyszerűsödik az új lakások vásárlása – ez áttörést hozhat, tovább pörgetheti az Otthon Start programot

Új korszak kezdődhet, ugyanis jövőre a vevők már tervezőasztal mellől is vehetnek hitelre új lakást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.