A kormány által alkalmazott árplafon és -kompenzáció közepette is igyekeznek a maximális haszonra szert tenni az energiaszolgáltatók Romániában. Az Országos Energiaár-szabályzó Hatóság (ANRE) vizsgálatot indított azoknak a társaságoknak az esetében, amelyeknél alapos a gyanú, hogy az energiaárak lakossági árplafonjának bevezetéséről szóló sürgősségi kormányrendelet hatálybalépését követően emelték a díjszabást. A szakhatóság szerint bizonyos energiacégek az állami beavatkozást követően szerződést módosítottak, emelve az árakat, mégpedig azért, hogy a lakossági árplafon és a szolgáltatói ár közötti különbözetet növeljék, hogy ezáltal több pénzt igényelhessenek vissza az államtól.

Nagy-Bege Zoltán, az ANRE alelnöke a Székelyhon portálnak úgy nyilatkozott, amennyiben a két-három hónaposra nyúló kivizsgálás megállapítaná, hogy csalás történt, az a fogyasztókat nem érinti, és az államot sem érte kár, mert a hatóság időben, még az árkompenzáció elszámolása előtt kiszűrte a trükköző cégeket. A szolgáltatók egyik módszere többek között az, hogy amikor alátámasztották az energiahordozó átlagos beszerzési árát, a cégek szándékosan nem vették figyelembe a hatályban lévő, viszont jóval korábban, alacsony áron megkötött szerződéseket. Az energiacégek a kivizsgálás bejelentésére úgy reagáltak, hogy a szakhatóságtól nem kaptak tájékoztatást az esetleges rendellenességekről, és felróják a román kormánynak, hogy hét hónappal az árplafon bevezetését követően sem dolgozta ki megfelelően azt a mechanizmust, amely alapján a szolgáltatók megkapják a maximált, illetve a közötti különbözetet. Dana Daraban, a romániai energiaszolgáltatók szövetségének ügyvezető igazgatója egy szakmai konferencián kifogásolta, hogy „exponenciálisan” több milliárd lejre nőttek az államnak a szolgáltatókkal szemben felhalmozott tartozásai, likviditási gondokat okozva a cégeknek.

Bucharest,,Romania,-,April,06,,2020:,An,Electrician,Repairs,A
Fotó: Shutterstock

A bukaresti kormány április elsejétől további egy évig meghosszabbította az energiaárak tavaly novemberben foganatosított korlátozását a lakossági fogyasztók és kisvállalkozók számára. A villamos energiára kilowattóránként egylejes (78,85 forint) árplafont szabtak meg a jogi személyek esetében, míg a lakossági fogyasztóknak havi száz kilowattóra fogyasztásig 0,68, száz és háromszáz kilowattóra között pedig 0,8 lejt számlázhatnak a szolgáltatók kilowattóránként. A földgáz esetében a lakossági fogyasztóknak 2023. március 31-ig 0,31, míg a jogi személyeknek 0,37 lejt kell fizetniük minden elhasznált kilowattóráért, amennyiben tavalyi gázfogyasztásuk nem haladta meg az ötvenezer megawattórát. A szolgáltatók számára az állami költségvetésből térítik meg a piaci, illetve a rendeletileg szabályozott fogyasztói árak közötti különbözetet. A román munkaügyi minisztérium május végén közölt adatai szerint mintegy 87 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett ki eddig az állam több mint 300 energiaszolgáltatónak az energiaárak korlátozásáról és növekedésük kompenzálásáról szóló jogszabály alapján a 2021 novembere és 2022 márciusa közötti időszakra.

Egyébként a romániai szolgáltatók folyamatosan drágítják az energiahordozókat, júliustól a piacvezető E.On és az Engie két és félszeresére-háromszorosára emeli a földgáz árát (ami adott esetben meghaladja az 54 ezer forintnak megfelelő összeget megawattóránként), többnyire az ukrajnai háborúval indokolva az intézkedést. A lakossági fogyasztók ezt jövő áprilisig még nem érzik meg, ám ha a kormány nem hosszabbítja meg ismét az árkompenzációt, 2023 telén háztartások ezrei nem tudják majd kifizetni a fűtésszámlát.