Vámmegállapodás: milyen hatása lesz az élelmiszerpiacokra?

„Ez minden idők legnagyobb megállapodása” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az EU és az USA között július 27-én megkötött vámmegállapodás megkötése után. Valóban, az USA szempontjából mindenképp jóval előnyösebb megállapodás született, még úgy is, hogy az EU meg tudta őrizni a világszinten is egyedülálló – ám az amerikai félnek fájó – élelmiszer-biztonsági szabványait. A vámháború hatásai azonban jóval messzebbre nyúlnak, hiszen Európában (szűkebben véve pedig Magyarországon) nem az amerikai élelmiszerek beáramlásától kell tartanunk, hanem az Amerikából kiszoruló és piacukat kereső brazil, kanadai vagy éppen spanyol termékek dömpingjétől.

Jelentős kereskedelmi többlettel bír Európa az USA-val szemben

Ha a két kontinens közötti élelmiszer-kereskedelmet vizsgáljuk, egyértelműen szembetűnik az európai termékek túlsúlya: az EU-ból származó kivitel ugyanis két és félszeresen meghaladja az onnan Európába érkező élelmiszerek értékét. Az európai élelmiszeripar szempontjából Amerika a második legnagyobb exportpartner, ráadásul az olló az elmúlt években folyamatosan nőtt és a tíz évvel ezelőttihez képest a kereskedelmi többlet a duplájára emelkedett. Az EU elsősorban feldolgozott élelmiszereket exportál az USA-ba, többek között:

1. bort, 
2. párlatokat, 
3. tejtermékeket, 
4. feldolgozott gyümölcsöket, 
5. pékárukat,
6. tenger gyümölcseit. 

Ezzel szemben az USA számára az EU jóval kisebb jelentőségű kereskedelmi szempontból, hiszen csupán az ötödik legnagyobb célpiac az amerikai élelmiszerexport számára.

Újra felértékelődött a vámok szerepe

Az elmúlt években a vámoknak egyre kisebb volt a jelentőségük az élelmiszer-kereskedelemben, és ez kifejezetten igaz volt az EU és az USA közötti árumozgásokra. Az európai mezőgazdasági termékek beszállítására ugyanis alig 2 százalékos súlyozott vám vonatkozott, ellenben az amerikai áruk már magasabb, közel 9 százalékos súlyozott vámterhekkel szembesültek az EU-ba történő belépéskor. Mindenesetre egyértelműen kijelenthető, hogy a vámok szerepe csökkent a nemzetközi kereskedelemben mindaddig, amíg a vámháború kirobbanásakor bizonyos termékekre már 30–50 százalékos vámokat is kilátásba helyeztek egymással szemben a felek. Ez rövid időn belül az importáruk drasztikus áremelkedéséhez vezetett volna, de a felek a július végén kötött megállapodásukban 15 százalékban maximálták az EU-s termékek vámtételeit. A helyzet azonban közel sem került nyugvópontra az élelmiszerek szempontjából (sem).

Mi is volt valójában az EU-s delegáció célja?

Az elemzők többsége által kudarcként értékelt megállapodásnak már voltak előjelei az uniós tagállamok részéről. Európa számára ugyanis kulcsfontosságú az amerikai kapcsolatok – így legfőképp az autóipari export, illetve a katonai védernyő – megőrzése. Ez utóbbi motiválta elsősorban a balti és a skandináv államokat, alkupozíciónkat pedig a német gazdaság gyengélkedése sem erősítette. A déli országok (Franciaország, Spanyolország, Olaszország stb.) mindenképp az amerikai kapcsolatok megőrzésében voltak érdekeltek, hiszen a szeszes italok és a bor exportján keresztül az egyik legnagyobb felvevőpiacukat veszíthették volna el a vámok radikális emelkedésével. Némiképp eltérő motiváció hajtotta Írországot vagy éppen Hollandiát, hiszen a nagy amerikai technológiai cégek könnyen az áttelepülés mellett dönthettek volna egy 30-40 százalékos vámkörnyezetben. Végső soron tehát az EU mindenáron a megállapodás létrejöttében volt érdekelt, amit az amerikai piacnak az európai exportban betöltött szerepe is előrevetített. 

Mit tartalmaz pontosan a megállapodás az élelmiszerek szempontjából? 

Az EU-ból érkező termékekre tehát 15 százalékos vámot vet ki az USA, azonban a felek a későbbi tárgyalásokon kijelölnek majd olyan élelmiszer-kategóriákat, melyek nullaszázalékos vámtétellel léphetnek be egymás piacaira (ebbe a körbe kerülhet várhatóan az európai szeszesital- és borexport is). Az USA számára kedvező, hogy mennyiségi lazítást élvezhetnek 7,5 milliárd euró értékben több olyan termék – például szójaolaj, diófélék, gabonák, feldolgozott élelmiszerek (ketchup, keksz, kakaó) – behozatalára, amelyek kulcsfontosságúak az amerikai farmerek jövedelmezősége szempontjából. Szintén kedvező számukra, hogy az amerikai halászati termékek (például alaszkai tőkehal, lazac, garnélarák) nagyobb mennyiségben juthatnak be az EU piacára. 

Hazánk szempontjából rendkívül aggasztó az, hogy az amerikaiak növekvő mennyiségben hozhatnak be bioetanolt Európába: ez a magyarországi etanolgyárak versenyképességét csökkentheti, ezáltal negatívan hathat a magyar kukoricatermesztők kilátásaira is. Azt viszont EU-s szempontból mindenképp pozitívan kell értékelni, hogy az úgynevezett „nem vám jellegű akadályokat” sikerült megőrizni Ezek olyan szabványokat, előírásokat jelentenek – mint például a hormonkezelt szarvasmarha/sertés vagy a klórral fertőtlenített baromfi/tojás behozatalának tilalma –, amelyek érdemi módon korlátozták eddig is az amerikai áruk importját.

A vámháború a piacok átrendeződéséhez fog vezetni

Összefoglalva tehát, az európai élelmiszeripar egyértelműen az amerikai vámok megemelkedésével nézhet szembe. Nyilvánvaló az is, hogy a termelés áttelepítésének (az autóipartól eltérően) nincs realitása az élelmiszerpiacon, mivel az exportált áruk jelentős része földrajzi árujelzős termék. Így marad az árverseny vagy az új piacok megszerzése, az utóbbi azonban már egy olyan globális folyamatot takar, amellyel nemcsak Európának, hanem más államoknak is meg kell küzdeniük. Amerika legnagyobb élelmiszer-beszállítója ugyanis nem más, mint Mexikó, utána Kanada, majd pedig az EU következik. Ha ezek az országok kiszorulnak vagy drágábban juthatnak be az amerikai piacra, akkor elindulnak új piacok irányába, könnyen lehet, hogy a kereskedelmi szempontból rendkívül nyitott Európa felé. Nem is beszélve arról a folyamatról, hogy a Kínából kiszoruló nyugat-európai termékek (például a spanyol sertéshús) szintén keresik helyüket a világban. 

Az amerikai vámháborúnak tehát nem a közvetlen hatásaitól kell tartanunk, hanem sokkal inkább az abból eredő piaci átrendeződéstől. Sajnos – amint már láttuk – az Európai Unió ebben a helyzetben nemhogy védené a termelőit, hanem éppen most tervezi leépíteni azok támogatásait is.