A liga szerint a vállalatcsoport megfelel a tulajdonosi és igazgatói feltételeknek – írta meg a BBC. Az angol klub az ukrán háború miatt került eladósorba, mivel orosz tulajdonosával, Roman Abramoviccsal szemben több szankciót is kivetett a nyugat, a Vlagyimir Putyinnal való kapcsolata miatt.

Hivatalos: eladja a Chelsea-t orosz tulajdonosa

Abramovics régóta kiemelt célpontja a nyugati országok politikájának, Nagy-Britanniában különösen követelték, hogy őt is szankcionálják a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fűződő kapcsolatai miatt. 

A Premier League jóváhagyása mellett a tranzakcióhoz szükség volt a kormány értékesítési engedélyére is. Ez most nem sokkal a bajnokság vezetőink beleegyezése után meg is érkezett.

A brit kormány azért késlekedett az engedély kiadásával, mivel nem akarták, hogy Abramovicsnak bevétele származzon a Chelsea eladásából.

Tegnap késő este az Egyesült Királyság kormánya arra az álláspontra jutott, hogy kiadhatja a Chelsea eladását lehetővé tevő engedélyt

– közölte szerdán a brit kormányszóvivő.

Annak érdekében, hogy a tranzakció mielőbb végbe mehessen Abramovics még a Chelseanek korábban nyújtott 1,5 milliárd fontos kölcsön visszafizetéséről is lemondott. A csapatért több vevő is sorban állt, de végül május elején a klub bejelentette, hogy a Todd Boehly vezette konzorcium lesz a befutó a

4,25 milliárd fontos ajánlattal.

Chelsea's prospective US owner Todd Boehly comes onto the pitch to join the lap of honour after the English Premier League football match between Chelsea and Watford at Stamford Bridge in London on May 22, 2022. (Photo by Glyn KIRK / AFP)
Fotó: GLYN KIRK / AFP

A konzorciumot Todd Boehly vezeti, de a Chelsea részvényeinek többségét egy kaliforniai magántőke-társaság, a Clearlake Capital birtokolná. A befektetők között ott van még Mark Walter amerikai milliárdos, aki szintén társtulajdonos az LA Dodgersben, illetve Hansjoerg Wyss svájci milliárdos is.

Jelenleg a Chelsea egy különleges kormányzati engedély alapján folytathatja a működését, ami május 31-én fog lejárni.