Két startupot díjaztak a TokajTech startup programban részt vevő pályázók közül a Tokaj–Zemplén térség által inspirált innovációjukért. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, a Startup Campus és az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures közös programjának befektetési ülésén az iBarel 20 millió forintos kezdőtőke-befektetési ajánlatot kapott, míg a cWine a program szakmai partnere, Izrael Állam budapesti nagykövetségének különdíját nyerte el.

A 20 millió forintos kezdőtőke-befektetési ajánlatot elnyerő iBarel-csapat fejlesztése ötvözi a hagyományos hordós érlelés ízvilágát és nagyszerűségét a korszerű, acéltartályos érlelési technológia előnyeivel. A cWine pedig az értékesítést segítő, a borkedvelőknek digitalizált élményt nyújtó marketingmegoldással tűnt ki.

A 2021-ben indult TokajTech startup programban a Tokaj–Zemplén térség fejlesztése ihlette a csapatokat a borászat, a gasztronómia, illetve a szállástechnológiához és turizmushoz kapcsolódó területeken. A program résztvevői a lehetősége mellett olyan, a startupalapításhoz szükséges elméleti és gyakorlati alapokat sajátíthattak el tapasztalt szakemberektől, mint az üzleti modell kidolgozása, a pénzügyi tervezés, a versenytárselemzés, a piackutatás, valamint a piacra lépés stratégiájának kialakítása. A képzés záró szakaszában kifejezetten a befektetési ülésre készültek fel a legjobbak. A kezdeményezést olyan neves iparági szakemberek is támogatták visszajelzéseikkel, mint a fővédnök Wáberer György, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke és üzletember, valamint szakmai védnökként ifj. Szepsy István borász és üzletember, a Szepsy Pincészet vezetője, dr. Vinnai Balázs üzletember, startupbefektető és mentor, többek közt a Codecool alapítója, a W.UP elnöke és befektetője, továbbá az IVSZ elnöke és Szepesi Richárd üzletember, idegenforgalmi befektető, a Bambara és a Shiraz Hotel, a BalaLand Residence és a Minaro Hotel Tokaj alapítója.