Telekommunikáció

Még mindig a Microsoft a hackerek kedvence

Az idei második negyedévben is a Microsoft volt az adathalászat által leginkább sújtott márka, vagyis a cég nevével visszaélve próbálkoztak legtöbbször a kiberbűnözők – derül ki a Check Point jelentéséből.

Az elemzés szerint a márkákhoz kötődő adathalász támadások 45 százalékában jelent meg a Microsoft, ez 6 százalékpontos növekedés az első negyedévhez képest. A DHL ugyancsak tartotta pozícióját, a második helyet – az adathalász támadások 26 százaléka használta a vállalat nevét. Ez annak tudható be, hogy a bűnözők továbbra is számítanak az online vásárlás térhódítására.

Fotó: Andreus

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a technológiai szektor még mindig a leggyakrabban célba vett szegmens a márkákra építő adathalászatban, ezt követi a szállítmányozás és a kiskereskedelem. Az idei első negyedévben érdekes módon a bankszektor még megelőzte a kiskereskedelmet, azonban az április–júniusi időszakban ez változott. Ebben valószínűleg fontos szerepet játszott az is, hogy erre a periódusra esett az Amazon Prime Day, amely kiugró forgalmat hozott. Az Amazon Prime Day előtti időszakban például több mint 2300 új, az Amazon nevén alapuló domaint regisztráltak. 

A márkán alapuló adathalász támadások során a bűnözők úgy próbálják meg utánozni egy jól ismert márka hivatalos weboldalát, hogy az eredetihez hasonló domainnevet vagy URL-t és weboldaldizájnt használnak. A hamis weboldalra vezető linket e-mailben vagy sms-ben küldik el a megcélzott egyéneknek, de webes böngészés közben is átirányíthatják, vagy akár egy csaló mobilalkalmazás is lehet a támadás indítója. A hamis weboldal általában egy űrlapot tartalmaz, amellyel a felhasználó személyes vagy fizetési adatait akarják ellopni.

Microsoft adathalász kiberbiztonság
Kapcsolódó cikkek