Turizmus

A lappföldi karácsonynak is keresztbe tesz a járvány

Kevés esélyt látnak arra, hogy meg lehet menteni az ünnepi szezont, amennyiben a kormány nem enyhít a szigorú beutazási korlátozásokon.

Közeleg a karácsony, az ünnepi időszakban pedig turisták özönlenek, hogy láthassák az „igazi” Mikulást az észak-finnországi Rovaniemiben. A járvány azonban ennek a szokásnak idén könnyen keresztbe tehet – írja a Reuters.

Finnországban az alacsony fertőzöttség ellenére Európa egyik legszigorúbb beutazási korlátozása van életben, a legtöbb nem finn állampolgár nem léphet be az országba. A tilalmat Finnország észak részén érzik meg leginkább, ahol sok vállalkozás támaszkodik a turistákra, akik az sarki fényért, a Mikulásért, vagy épp szánhúzó túrákért utaznak a területre. A járvány miatt jelentősen zuhant az idelátogatók száma.

A Business Finland utazási ágazatának adatai szerint

2020 augusztusában a külföldi turisták száma 78 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Finnország tavasszal megúszta a pandémia legsúlyosabb következményeit, mégis a szigorú határzár mellett döntött, amely a főváros, Helsinki elszigetelését is magában foglalja.

Azonban mint Európa nagy részén, a finneknél is növekszik a fertőzöttek száma, október elején rekordot döntött a napi fertőzésszám, ezért a kormány új lépéseket fontolgat a járvány visszaszorítása érdekében.

Az öt és félmillió lakosú országban eddig közel 13 ezer COVID-19 fertőzésről számoltak be, a halálos áldozatok száma 346.

A járvány miatt a Mikulás egy plexiüveg mögött, segítői pedig maszkban várják a gyerekeket, ami igencsak megcsapolja a karácsonyi hangulatot.

Fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

A többi között szánhúzó túrákat és jeges fürdést kínáló Safarctica túravállalat szerint a foglalások ebben az évben 50-80 százalékkal esnek vissza.

Azt hiszem, ez közelebb van a 80 százalékhoz

– mondta Antti Antikainen értékesítési igazgató.

A régió lakosságának 8 százaléka a turizmusban dolgozik, a járvány miatt azonban elkezdődtek az elbocsátások. Kevés esélyt látnak arra, hogy meg lehet menteni az ünnepi szezont, amennyiben a kormány nem enyhít a beutazási korlátozásokon.

Ebben a pillanatban azt mondanám, hogy elfelejthetjük a karácsonyt

– mondta Harri Mallinen, a rovaniemi Apukka üdülőhely üzemeltetője.

járvány turizmus ünnepi szezon koronavírus Mikulás beutazási korlátozások Finnország karácsony lappföld
Kapcsolódó cikkek