Turizmus

Bedöntötte a járvány az idegenforgalmat

Padlóra küldte a járvány az idegenforgalmat Romániában is, ahol tavaly a korábbi évhez képest felére csökkent a vendégek és a vendégéjszakák száma. Erdély különböző régióit a korlátozások különösen sújtották.

Visszaigazolták a hivatalos adatok a koronavírus-járvány romániai turizmusra gyakorolt megrendítő hatását. Az ország kereskedelmi szálláshe­lyein a tavalyi első tizenegy hónapban megfeleződött a vendégek és a vendégéjszakák száma. A frissen közzétett adatok szerint

a vendégéjszakák száma 51 százalékkal, 13,819 mil­lióra esett vissza az előző évi 28,178 millióról.

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 44,6 százalékkal, 12,861 millióra csökkent, míg a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 80,7 százalékkal, 957 ezerre zsugorodott a 2019-es 4,948 millióról. A kereskedelmi szálláshelyekre érkezett vendégek száma 51,8 százalékkal, 5,993 mil­lióra esett éves összevetésben.

Alaposan megsínylette a járványt az erdélyi idegenforgalom is, amely ugyancsak a felére csökkent a 2020-as nyári idényben. A megyei statisztikai hivatalok adatai alapján készített összesítés szerint a tavalyi (június–októberi) turisztikai szezonban a turistaérkezések és vendégéjszakák száma egyaránt zuhant Erdélyben az előző év azonos időszakához képest, még úgy is, hogy a tavaszi kijárási tilalom feloldása után beindult az idegenforgalom.

Fotó: Shutterstock

A visszaesés mértéke ebben az időszakban enyhén meghaladta a 46,5 százalékos országos átlagot.

Az Erdélystat statisztikai szolgáltató szerint a hivatalosan bejegyzett erdélyi szálláshelyek 1 542 840 turistaérkezést regisztráltak június és október között, 49 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A vendégéjszakák száma ugyanebben a periódusban 3 364 632 volt, ami 50 százalékos visszaesés.

Országos összehasonlításban Erdély a romániai turistaérkezések és vendégéjszakák több mint egyharmadát adta

(40,2 és 35,2 százalék), ami az országos súlyának visszaesését jelzi az előző évhez képest (2019-ben 42,1 és 37,7 százalék volt). A régió leglátogatottabb helye, országos viszonylatban pedig a második – a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca után – 354 980 turistaérkezéssel és 690 594 vendégéjszakával a kastélyairól, síparadicsomairól, vidéki-városi turizmusáról híres Brassó.

Érdekes ugyanakkor, hogy a magyar–román határ mentén fekvő partiumi megyékben kétszer akkora vendégforgalmat regisztráltak, mint például Székelyföldön. A szálláshelyek kapacitásának kihasználtsága terén országos szinten is kimagasló, 35,8 százalékos eredményt produkált Bihar megye, ahol leginkább a nagyváradi city break és a megyeközpont környéki termálfürdők vonzzák a turistákat.

Erdély turizmus Románia
Kapcsolódó cikkek