Gyerektáborozás: az extrém ajánlatok hódítanak
Mind minőségben, mind mennyiségben előrelépés tapasztalható az idei gyermektáborok kínálatát tekintve – írja a Magyar Hírlap a Táborfigyelő portál összeállítása alapján. Eszerint idén a kaland- és sporttáborok a legnépszerűbbek, míg tavaly extrém újdonságnak számítottak a katonai és lövésztáborok voltak kelendőek. Ebben az évben a nyelvi táborokat megelőzve a harmadik legkeresettebbnek számítanak.
[caption id="" align="alignleft" width="600"]
Kép: AFP[/caption]
Az összeállításból kiderül: a szülők hatvan százaléka ottalvós lehetőségeket keres a gyermekének, amelyek első számú célterülete Veszprém, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye. A leggyakrabban táborozó korosztály a tíz–tizenhárom éves, ám a gyerekek életkorát tekintve jelentős a szórás. Míg korábban a legfiatalabb táborozó átlagban ötéves volt, addig idén már két-három éves gyermekeket is beirattak napközis táborokba - írja a lap.
A cikk kitér rá: az idei évre szinte minden tábor ára megemelkedett, az ottalvósok átlagára negyven–negyvenötezer forint között mozog hetente, a napközis lehetőségekért huszonöt- és harmincezer forint közötti díjat kérnek a szervezők. A legolcsóbb pihenési lehetőség tízezer forintba, a legdrágább több mint kétszázezer forintba kerülhet.


