BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Microsoft: Ötödik helyre csúsztunk az okostelefon-piacon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Steve Ballmer, a Microsoft vezére egy konferencián elismerte: korábbi vezető szerepüket elveszítve globális szinten az ötödik helyre csúszott vissza a Microsoft az okos telefonok piacán.

"Vezettük a piacot és most ötödik helyen találjuk magunkat, eltévesztettük a ciklust" – ismerte el cége lemaradását Steve Ballmer egy Los Angeles-i konferencián. A Microsoft vezére hozzátette: nyíltan vállalta, hogy változtatásokat hajtott végre a Windows Mobile üzletág irányítása terén – tudósít a Telegraph.

Steve Ballmer nem részletezte, hogy véleménye szerint kik foglalják el az első négy helyzet az okos telefonok piacán, de vélhetően az iPhone, Blackberry, Symbian, Android sorrendre utalt.

A Microsoft vezére egyúttal kesztyűt dobott Steve Jobsnak is, hangsúlyozva, hogy operációs rendszerük számtalan új tábla PC-n jelenik majd meg, a verseny folyik. Ugyanakkor Ballmer cáfolta az Apple vezérének állítását, miszerint a PC halott, de elismerte, hogy átalakulás előtt áll a személyi számítógép piac.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.