BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felvételi hullámra készülnek az amerikai légitársaságok

Bár tavaly év elején még az összes légitársaság ezrek felvételét tervezte, közbeszólt a járvány, és megszűnt az amerikai légi közlekedési munkahelyek ötöde.

A három legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines, a United Airlines és a Delta bejelentette, hogy még az év vége előtt nagy erőkkel munkaerő-felvételbe kezd. Még a világ legnagyobb repülőtársaságai közül a legkevesebb embert elküldő Southwest Airlines is új embereket tervez felvenni – írja a CNN hírportál.

Bár tavaly év elején még az összes légitársaság ezrek felvételét tervezte, közbeszólt a világjárvány, amely miatt megszűnt az amerikai légi közlekedési munkahelyek mintegy ötöde.

A járatbővítések miatt azonban újra szükség van a dolgozókra, a jelenlegi 80 ezerről két éven belül 100 ezerre emelkedhet a légiutas-kísérők száma

– mondta Sara Nelson, a Légiutas-kísérők Egyesületének (CWA) elnöke.

A vártnál gyorsabban kezdtek felvételi kampányokba a légitársaságok, ami az utazási bizalom visszatérését jelenti, így az év végére jelentős fellendülés várható

– mondta Philip Baggaley, a Standard & Poor’s légitársaságokért felelős vezető hitelelemzője.

Fotó: Roslan Rahman / AFP

Ennek ellenére várhatóan évekbe telik majd, mire a forgalom eléri a járvány előtti szintet, hiszen az üzleti és a nemzetközi utazások továbbra is elmaradnak. Optimizmusra ad okot a szabadidős utasforgalom és a foglalási adatok alakulása, amelyek már most megközelítik a járvány előtti szintet, ez indokolta az azonnali igényt a munkaerőre.

https://www.vg.hu/vilaggazdasag/vilaggazdasag-magyar-vallalatok/hiaba-fizet-jol-mar-nem-olyan-vonzo-a-pilotakarrier-3770959/

Az amerikai légitársaságok által foglalkoztatottak száma közvetlenül a járvány kitörése előtt érte el a 2001. szeptember 11. utáni legmagasabb értéket:

2020 februárjában 757 ezer teljes és részmunkaidős dolgozót foglalkoztattak, ami egyenértékű volt 500 ezer teljes munkaidős alkalmazottal.

A csúcs után, tavaly az ország 11 tőzsdén jegyzett légitársaságánál a munkahelyek 18 százaléka szűnt meg. A vártnál többen választották a korai nyugdíjazási csomagokat, és voltak olyan alkalmazottak is, akik önkéntes, fizetés nélküli szabadságot vettek ki, de megtartották a juttatásokat, és egyes esetekben a fizetésük egy részét is. A foglalkoztatottak számának mélypontja októberben következett be, amikor megszűnt a légitársaságok önkéntes elbocsátásaira vonatkozó kormányzati tilalom.

Idén tavasszal a légitársaságok elkezdték visszahívni önkéntes szabadságon lévő dolgozóikat, miután fordulópontot hoztak a sikeres oltási kampányok, és visszatért az utazási kedv. A vállalatok stratégiája azonban a korábbihoz képest megváltozott: kevesebb alkalmazottat terveznek foglalkoztatni bizonyos pozíciókban, többek között a repülőtéri kapuknál, és a vezetők számát is visszafogják.

A vezetői juttatásokkal is spórolnak: a United közölte, hogy csak a vezetőknek járó bérkiegészítések megvonásából évi 300 millió dollár megtakarításra számít.

A szakszervezet szerint a légitársaságoknak nem okoz majd gondot a munkaerő-toborzás, hiszen a légiutas-kísérői állások jól fizetnek:

az éves átlagfizetés 50 és 60 ezer dollár között van a nagyobb légitársaságoknál.

Ráadásul a pilóták ezeknél a légitársaságoknál ennek az összegnek több mint a kétszeresét keresik – mondta Nelson.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.