BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb piacokat hódítana meg a Ryanair

A jövő nyári menetrendi időszakban újabb három városba repül a Ryanair Budapestről, így 2016 nyarán Koppenhága, Malaga, és Málta is a célállomások között szerepel – jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón Neil Sorahan, a Ryanair pénzügyi igazgatója.

A három bejelentett járatból két helyre a Wizz is repül Budapestről. A Ryanair és a Wizz Air magyarországi tevékenysége során „tiszteletben tartotta” a másik piacát. - Az nem szokatlan, hogy a Ryanair a versenytársa piacán is jelen legyen – válaszolta a Világgazdaságnak Neil Sorahan, aki hozzátette: a Wizz Air jellemzőbben inkább Keleten, míg a Ryanair Nyugaton „terjeszkedett”. A heti három új útvonal mellett a heti hétről kilencre emelik a dublini járatok számát – tette hozzá a szakember. A diszkont légitársaság összesen 17 desztinációt repül, hetente 96 járattal. A Ryanair, amely Budapesten két repülőt állomásoztat Budapesten, éves szinten 1,7 millió utassal számol a magyar piacon.

„Mindig örülünk a járatsűrűség növelésének bármely útvonal esetében, ahol az erős kereslet igazolja, mint Dublin esetében is – tette hozzá Kam Jandu, Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

A Ryanair flottájába új repülők érkeznek, ezért még nagyobb versenyre kell számítani a piacon – tette hozzá a pénzügyi igazgató. A Wizz Airhez hasonlóan – amely kedden emelte profit várakozását – a Ryanair is hasonlót jelezett, bár ez utóbbi cég lényegesen magasabb növekedést vár versenytársánál – mondta lapunknak Neil Sorahan. A Ryanair a 2016 márciusával záruló üzleti évre korábban 940-970 millió euró profittal számolt, ezt korrigálta 1,175-1,225 millió euróra, ami 25 százalékos növekedés.

A Wizz Air 190-200 millió euróra emelte az idei pénzügyi évre várható profit-előrejelzését a korábbi 175-195 millió euróról. A szolgáltatási színvonal további növelését ígérte Mick Hickey, a Ryanair forgalmi igazgatója, aki szerint a Ryanair már most is a legpontosabban közlekedő légitársaság, és a legkevesebb poggyász is a Ryanair-nél tűnik el.

D.J.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.