Külföldön terjeszkedne a Starschema

Vállalatok

Kockázati tőke bevonására készül, jövőre pedig az Egyesült Államokban nyitna irodát a Starschema Kft. – mondta el lapunknak Csillag Péter, a társaság ügyvezető igazgatója. A 2006-ban alapított vállalkozás üzleti intelligencia, illetve a nagy adatmennyiség kezelését és hasznosítását segítő Big Data megoldásokkal foglalkozik. „Az elmúlt években átlagosan több mint felével sikerült növelnünk forgalmunkat és ez a tendencia az eddigi adatok alapján idén is folytatódik, egymilliárd forint feletti bevétellel számolunk” – közölte Csillag Péter.


A magyar magánszemélyek által alapított informatikai társaság forgalmának mintegy 80 százaléka érkezik külföldről, adattárházi megoldásaikat és szolgáltatásaikat több nagy globális vállalat is használja. „Egyelőre főként Magyarországról támogatjuk a nemzetközi projektjeinket, azonban ha a jelenlegi ütemben nőnek a megbízók igényei, akkor jövő év elején meg kell jelennünk saját irodával is az Egyesült Államokban” – vázolta a helyzetet Csillag Péter.


A cég a konzultációs üzletág mellett a múlt évben létrehozta saját szoftverfejlesztési részlegét, amely elkészített egy adat virtualizációs alkalmazást. „Terveink szerint a VirtDB termékünk további fejlesztésére és forgalmazására egy külön vállalatot hozunk létre. Annak érdekében, hogy ez a társaság minél gyorsabban fejlődjön, szándékunkban áll tőkét bevonni. A megfelelő kockázati tőkecég kiválasztásához tanácsadó segítségét kértük, és a múlt héten küldtük ki a tájékoztató leveleket a potenciális, magyar és külföldi befektetőknek. Dollárban kifejezve milliós nagyságrendű forrásra számítunk” – tette hozzá a cégvezető. Az adattárházakban található információk lehívását lényegesen meggyorsító megoldás első licenceit várhatóan még idén tavasszal értékesítik és már tárgyalnak néhány partnerrel, amelyek felvennék portfóliójukba a terméket, ami szintén felpörgetheti az eladásokat. A Starschema jelenleg 70 fős csapattal dolgozik, ám az új megbízások és a folyamatos fejlesztések miatt ez a létszám az idén közel harmadával nőhet.

A munkaerő-kölcsönzés a megoldás

A foglalkoztatási forma elsősorban a több száz fős cégek körében népszerű, amelyeknek a HR- és adminisztrációs költségei egyre csak növekednek.

Lassabban nő a forgalom az ország fölött

Az idén is elérheti az egymilliót a HungaroControl által irányított repülőgépek száma.
Világgazdaság Piactér