Neue Zürcher Zeitung



Sok jó ok volna arra, hogy az olaszok a római kormány ellen tüntessenek. Berlusconi tavaly júniusi hivatalba lépésekor sokat ígért, de keveset vagy semmit sem tartott meg közülük. Hozzá sem fogott a gazdaság liberalizálásához vagy korszerűsítéséhez, akárcsak kormányfői és tulajdonosi érdekellentétének feloldásához. Olaszország állítólag leggazdagabb embere csaknem egyéves kormányzása alatt gátlástalanul személyes érdekeinek érvényesítésével foglalkozott. Minden demokrata számára különösen sokat nyom a latban a hatalmi ágak közötti határok elmosására irányuló kísérlete, amellyel ki akar bújni az igazságszolgáltatás kezéből. De az általános sztrájkot kedden az 1970. évi munkaügyi törvény egyik előírásának lazítása miatt mondták ki. Ez gyakorlatilag széles körben megnehezíti a felmondást, s ezzel a már munkában állók érdekeit védi a munkát keresőkével szemben. A baloldalnak 1994-ben sikerült az utca mozgósításával megbuktatni Berlusconit, aki azonban ma szilárdabb parlamenti többséggel bír, az ellenzék pedig erőtlen alternatívát kínál.



Handelsblatt



A VW közgyűlésén az igazgatóság új elnöke, Bernd Pischetsrieder felszólalását nem használta fel alkalomként arra, hogy a legközelebbi évek világos stratégiai vonalait felvázolja. Pedig a konszernnek most épp erre van szüksége. Az autókereslet világszerte hanyatló, különösen Németországban, de Európában másutt is. Pischetsrieder csak anynyit mondott, hogy ma létezik egy "klasszikus" márkacsoport a VW és egy "sportos" az Audi körül. De adós maradt a válasszal, mit jelent ez részletesebben. Teljesen homályos, miben kell különböznie a Skodának a VW-től és a SEAT-nak az Auditól. Hasonló a helyzet a konszern luxusmárkáival. A részvényesek a haszonjárművek tárgyában is tájékoztatás nélkül mentek haza.



The Washington Post



Kalifornia legnagyobb egészségügyi szolgáltatást vásárlója, a CalPERS bejelentette, hogy körülbelül 25 százalékkal növeli a biztosítási díjat, pedig a leghatékonyabb fogyasztó hírében áll e piacon, és Kalifornia a legjobb állam a szervezett egészségügyi piac tekintetében. A CalPERS most azt mondja, sem az üzleti élet, sem a magánszemélyek nem tudnak megbirkózni a költségek várható robbanásával. A biztosítási díjak ilyen mértékű növekedése arra kényszeríti a munkáltatókat, hogy mérsékeljék, vagy szüntessék meg az egészségügyi hozzájárulást, és egyre több család szorul ki a biztosítottak köréből. Kétségtelen, hogy az egészségügy a 2004-es választások éppolyan jelentős témája lesz, mint amilyen volt 1992-ben. A gyógyszerek ára és fogyasztása óriásit nőtt. Az orvostudomány fejlődése és a társadalom elöregedése egy irányban hat a piacra. Sem a piaci erők, sem a jelenlegi közületi intézkedések nem ígérnek megoldást.