Piacélénkítő kamatvágást várnak az ingatlanberuházók is, ám úgy fest, helyette saját profitjukat kénytelenek nyesegetni. Egy most közzétett felmérés szerint többségük bőven a tervezett jövő évi inflációt meghaladó mértékű építőanyag- és élőmunka-drágulásra számít. Különösen az előbbi üti szíven őket, hiszen az előre jelzett 6-7 százalékos anyagár-emelkedés nem épülhet be az árakba, ezt már nem bírja el a piac.
Nem nyelhetik le a bérköltségeket sem: aggasztó lehet számukra, hogy a négy évvel ezelőttihez képest az idén
60-65 százalékkal magasabb a bérteher. A nagyvállalatok időről időre rajtaütésszerű munkaügyi ellenőrzésen esnek át, s ha ott "megbuknak", a hatóság újabb milliókkal
könnyíti meg a zsebüket. Ezért inkább mind több a telepeken a legálisan foglalkoztatott munkaerő, s ez szintén költségnövelő tényező.
A kíváncsiság okán fölhívtam néhány nagy fejlesztőt, és nem meglepő módon egyöntetűen azt fejtegették, hogy leginkább saját nyereségük sínyli meg a drá-
gulást.Legalább két választ tudok elképzelni, és ezt alátámasztották a fölhívott cégvezetők is. Lesznek (sőt már vannak) olyan vállalatok, amelyek szépen beállnak azok sorába, akik inkább "lebutítják" a tömbházakat vagy irodákat, vagyis csökkentik a műszaki tartalmat. Ezzel - talán - megfelelhetnek az árérzékeny és most már nagyon is válogatós vevőjelöltek igényeinek. Szerintem ez rövid távú gondolkodásra vall, spekulatív ingatlanosok viselkednek így. A másik út az új, külvárosi vagy városszéli területek feltérképezése. Ha van ilyen! Megfelelő építési teleknek ugyanis híján vagyunk. Ha mégis sikerül jó földdarabot találni, akkor kisebb lesz a telekhányad a teljes költségben, s ezzel féken tarthatják az árakat. Ám mivel a jó helyek zömét már elfoglalták, csak kevesen vállalkozhatnak erre a megoldásra.
Talán lehet egy harmadik, amolyan rostáló módozat is, mondta az egyik cégvezető: szűkül a fejlesztők piaca, vagyis sokan már jövőre bedobják a törülközőt, esetleg felvásárolják őket. Partneremmel csak egyetérthettem, hiszen az üzenet egyértelmű: a nagyoknak még nagyobbnak kell lenni, mert csak így kerülhetik el a további profitvágást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.