Ki találja ki a jövő Magyarországát?
"Találjuk ki Magyarországot" - ez a Hankiss Elemér által a 90-es években indított mozgalom új erőre kapott. A Nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos viták ismét ráirányították a figyelmet Magyarország krónikus problémájára: nincs kitalálva.
Ötletekből nincs hiány. Csakhogy a milyen legyen? kérdése mellett van egy ugyanolyan fontosságú, válaszra váró kérdés: Ki fogja kitalálni a jövő Magyarországát? Az én válaszom erre a kérdésre: a kis- és középvállalatok. Azok a kisvállalatok, amelyek kreativitásukkal, rugalmasságukkal egykettőre középvállalatokká nőhetik ki magukat, és azok a középvállalatok, amelyek megfelelő környezetben és jó menedzsmenttel nagyvállalattá, sőt akár - regionális terjeszkedés esetén - "kis magyar multikká" fejlődhetnek.
Nézzük a tényeket! Az Ecostat adatai szerint 2003-ban a középvállalatok a GDP 20 százalékát termelték meg, és az összes foglalkoztatott 21 százalékának adtak munkát. 2003-ban hét százalékkal bővült a középvállalatok által megtermelt hozzáadott érték. Növekedési ütemük nagyobb, mint a kis- és mikrovállalkozásoké, azonban alacsonyabb, mint a nagyoké. Az export 12 százalékát szintén a közepes cégek adják. A nemzeti össztermék megtermelésében, az exportban, a magyar gazdaság versenyképességében mindig is a multinacionális vállalatok hazai leányvállalatai lesznek a meghatározó szereplők. A kérdés az, hogy a kkv-k súlya miként növelhető.
Egy korábbi GKI-felmérésben a megkérdezett vállalkozók azt állították, hogy a fő akadály a kereslethiány, majd - említési sorrendben - a cég csekély versenyképessége, a tőkehiány, a kiélezett és a tisztességtelen verseny, a vevők késői vagy nemfizetése és az állam kiszámíthatatlansága.
Amikor a politika a magyar gazdaság jövőjén töri a fejét, ezekre a problémákra kell megoldást találnia. A keresletélénkítésnek alapvetően két útja van. Az egyik a belső fogyasztás mesterséges élénkítése. Ez az út már két ízben - 1993-1995 és 2000- 2003 között - zsákutcának bizonyult, a makrogazdaság egyensúlyának megbomlásához vezetett. A másik, a helyes irány az adócsökkentés. Kormányzati körökből rendszeresen érkezik információ az adórendszer tervezett átalakításáról. Mindenképpen üdvözlendő az áfa tervezett csökkentése, amely a helyes irányba tett első lépés. Ám ezt követnie kell egy olyan adórendszer kialakításának, amely a vállalkozásokat nem a törvénytelenségbe, a szürkegazdaságba kényszeríti, hanem visszaengedi a legalitásba. A magyar gazdaság kifehérítése egyben olyan adószabályozást is megkövetel, amely stabil, nem toldozzák-foldozzák minden évben, ezáltal kiszámíthatóbbá teszi a vállalatok működését, gazdálkodását. Amíg az állam két és félszeresét (!) veszi el a fogyasztásra jutó bérnek, majd ha véletlenül profitot termel egy vállalat, akkor a 16 százalékos nyereségadót követően még 25 százalék forrásadóval sújtja, addig ne álmodozzunk a nemzeti tőke megerősödéséről, a foglalkoztatási szint növekedéséről.
Ami a versenyképességi problémát illeti, vállalkozásalapításnál már nemcsak a magyar, hanem a regionális és európai környezetet is fel kell mérni. A magyar vállalatok egy modern, írott és íratlan szabályok által működtetett piacon versenyeznek, ahol csak a legfelkészültebbek maradnak talpon. Ezért a magyar kkv-k számára alapvető fontosságú a nyugat-európai "best practice" minták megismerése, valamint a kapcsolatépítés a nyugat-európai és magyar vállalkozók között. Az üzleti kultúrát, a piac működését külföldön kell megtanulnunk, hiszen itthon a vállalkozás vállalati keretek között új műfajnak számít. Mi, fiatal vállalkozók nem tudjuk ezt szüleinktől, a szomszédunk jó példájából, tanárainktól megtanulni, mivel ők is velünk tanulják. De megnézni, megérteni, alkalmazni nyilván hatékonyabb, mint mindenkinek a maga kárán megtapasztalni a vállalkozás fortélyait.
A tőkehiány problémáját a bankrendszer rugalmasságának növelésével, az állam által a kkv-k számára elérhetővé tett hitelkonstrukciók, valamint a kockázati tőke hangsúlyosabbá tételével lehet megoldani. A magyar vállalkozók jelentős része még mindig nem tanult meg olyan alapvető dolgokat, mint az üzleti terv készítése vagy a hitelpályázat megírása. Ha mégis sikerül elkészíteni egy jó üzleti tervet, a bankba belépve azonnal szembesül azzal, hogy a hitelintézetek döntéseiknél mindig figyelembe veszik a "feketegazdasági faktort". Vagyis azt, hogy a kkv-knak "ügyeskedniük" kell, ha sikeresek akarnak lenni. Az állam által a kkv-k rendelkezésére bocsátott kedvezményes hitelkeretek, fejlesztési támogatások, faktoringlehetőségek mennyisége elegendő ugyan, de a kínált konstrukciók cizelláltabbá, szofisztikáltabbá tehetők.
A magyar gazdaság rendszerváltás utáni történetében a multinacionális vállalatoknak történelmi szerepük volt: befektetéseikkel átvezették a magyar gazdaságot az állami tulajdon dominanciáján alapuló tervgazdaságból a verseny alapú piacgazdaságba. Meghonosították a modern üzleti kultúrát, a modern vállalati menedzsmentet és munkát adtak millióknak. Amikor azonban a 21. század magyar gazdaságáról, az ország "kitalálásáról" beszélünk, akkor figyelmünket és a gazdaságpolitika figyelmét a kkv-kra kell fordítanunk. Itt található meg ugyanis az a kreativitás, innováció, fejlődési potenciál, amely a magyar gazdaság stabil és egészséges növekedését, a fejlődés és a fejlesztések irányát meghatározhatja. A jövő Magyarországa nem a politikusok tervezőasztalain, hanem a jelen és a jövő vállalkozóinak fejében formálódik. Az állam feladata, hogy lebontsa a kkv-k előtt tornyosuló akadályokat, a többit majd a vállalatok elvégzik.
