Európának egy jó kamatemelés kell

Olasz kormánytagok például - akik az ország gyászos gazdasági teljesítménye alapján a legkevésbé lennének arra hivatva, hogy az Európai Központi Bank monetáris politikájához tanácsot adjanak - kamatcsökkentést sürgetnek. A miniszterelnök, Silvio Berlusconi szavait visszhangozva a gazdasági miniszter helyettese, Mario Baldassari a közelmúltban úgy nyilatkozott az Il Sole 24 Ore gazdasági lapnak, hogy a növekedés gyorsítását célzó minden erőfeszítés hiábavaló, "ha valaki állandóan a féket nyomja".

Kit ugrat ez a politikus? Ha valaki nyomva tartja az olasz növekedés fékjét, akkor az éppen Berlusconi maga, aki a hivatali ideje alatt semmilyen erőfeszítést sem tett a gazdaság megreformálására, most pedig az EKB-t akarja felelőssé tenni az olasz gazdaság gyatra teljesítményéért. Éppen a reformok hiánya az, ami Olaszországot az euróövezet egyik legkevésbé versenyképes gazdaságává tette.

Az egyszerű egymásra mutogatásánál itt többről van szó. Az EKB-ra ugyanis fokozódik a nyomás a kamatemelések vonatkozásában, Berlusconi és társai a támadásaikkal pedig valójában inkább a hitelek jövőbeni drágítását szeretnék megelőzni, semmint a jelenlegi monetáris politika lazítását elérni. Az emelkedő energiaárak például erőteljes inflációs kockázatot jelentenek, ám ez önmagában még nem kényszeríti ki a kamatok emelését. Ehhez arra lenne szükség, hogy a szakszervezetek - másodlagos hatásként - jelentős béremeléseket követeljenek az olajdrágulás hatásának kompenzálására.

Eddig azonban a szociális partnerek - ahogy Jean-Claude Trichet EKB-elnök előszeretettel nevezi a szakszervezeteket - meglepően nyugodtak maradtak. Ha ez megváltozna, akkor az Európai Központi Banknak kamatot kellene emelnie akkor is, ha a növekedés változatlanul nyomott marad. A jó hír mindezzel kapcsolatban az, hogy a növekedés élénkülni látszik az euróövezet országaiban (még Olaszországban is). A még meglehetősen gyenge második negyedévi adatok után az utóbbi hetek jelzései biztatók a tekintetben, hogy a második fél év során tartós fellendülés következik be. Csupán a fogyasztás gyengélkedik.

Kérdés, hogy az EKB miként fog reagálni a gazdaságból érkező jobb hírekre. Az intézmény kormányzótanácsában egyesek aggályosnak kezdik találni, hogy a kamatok túl hosszú ideje - már több mint két éve - ilyen alacsony, 2 százalékos szinten állnak. Való igaz, hogy rövid távon nem látszik inflációs nyomás, az EKB monetáris politikájának azonban középtávra kell összpontosítania.

Az egyik aggasztó jel az, hogy a pénzellátási mutató jóval az EKB által irányadónak tekintett szint felett van, s ez túlzott likviditásteremtésre utal. Ennek ellenére kétséges, hogy a pénzteremtés visszafogása végett a bank kamatot emelne addig, amíg a gazdaság nem kap eléggé erőre. A lassú növekedés elnémította a szigorú monetarizmus híveit az EKB kormányzótanácsában, ez azonban megváltozhat, amint a fellendülés ténye bizonyossá válik. Akkor pedig a kamatemelés inkább előbb, mint később jön, és éppen ez az, amiért Berlusconi és Jacques Chirac francia elnök most pontosan az ellenkezőjét sürgeti.

Időközben választás lesz Németországban, amely meglepő következményekkel járhat az EKB monetáris politikájára. A kereszténydemokrata Angela Merkel reformer hírében áll, ez reményt kínál mind Németország, mind Európa jövője számára. A kormányfőjelölt kampánya azonban rögös startot vett, és Oskar Lafontaine megjelenése a szélsőbaloldal képviseletében kikényszeríthet egy kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíciót. Ez rossz hír lenne a német gazdaság számára, emellett halasztást okozhatna az esedékes EKB-kamatemelésben. A német parlament bénultsága csökkentené a reformok esélyeit, a vállalatok visszatartanák a beruházásokat, a fogyasztók pedig zárva tartanák a pénztárcáikat, mert a hivatalos politika még átláthatatlanabb lenne, mint most.

Ha viszont a kereszténydemokraták és a szabad demokraták tudnának kormányt alakítani, az kiválthatná az EKB akcióját, és ez egy érdekes szempontot vet fel. A közvélemény számára megnyugvást kellene adnia a kamatemelésnek, mert ez egyértelműen azt jelezné, hogy a régóta várt fellendülés immár úton van, és az EKB foglalkozik a potenciális inflációs következményekkel. A kamatemelés - más szavakkal kifejezve - azt jelentené, hogy jó dolgok történnek.

A közvélemény a kamatemelésre gyakorta kedvezőtlen fejleményként tekint: fokozza a munkanélküliséget és visszafogja a gazdasági növekedést. Ezt a torz értelmezést alátámasztják az egymásra mutogató politikusok - mint Berlusconi -, akik nem tudtak kenyeret az asztalra tenni, valamint velük együtt a sajtóban dolgozó fullajtárjaik csakúgy, mint azok a keynesiánus professzorok, akik nem értik meg a mesterük tanait. Európa ma előbbre tartana, ha valaki megmondaná a választóknak, hogy ilyen kérdésekben mi az igazság.