Katrina: oda a legenda
A többség szegény és fekete - jegyzi meg a New Orleans-i halottakról a The Washington Post, de ugyanez igaz a képernyőkön feltűnő bűnözőkre és áldozatokra. S ettől az évtizedek óta politikai korrektségre és faji egyenjogúságra, sőt előnyös megkülönböztetésre nevelt amerikai társadalom jelentős része most meglehetősen rosszul érzi magát. Már csak azért is, mert túl sok az elszólás értékű mellébeszélés vagy félcselekvés.
Az emberemlékezet óta legsúlyosabb amerikai természeti csapás szimbóluma egy olyan város - New Orleans -, amelynek nem is lett volna szabad felépülnie azon a helyen, ahol áll(t?). Méterekkel a tenger szintje alatt, szabad prédául minden vizes katasztrófának. Ettől még csak az általános emberi önteltség jelképe lehetne a dzsessz fővárosa. De?
A polgármester elrendelte ugyan a város evakuálását a Katrina hurrikán érkezése előtt, de eszközöket nem biztosított hozzá. Otthon maradt, akinek se autója, se pénze, aki beteg, aki nem képes felfogni, mi az a hurrikán. Az államnak, Louisianának sem volt semmiféle kitelepítési vagy szükségállapotterve. A szövetségi kormány és a kongresszus folyamatosan csökkentette az árvízvédelemre fordítható összegeket. George Bush elnök a katasztrófa harmadik napján jelentette csak be, hogy megszakítja szabadságát. Csak a negyedik napon kezdődött meg a buszos, helikopteres mentés, csak az ötödiken vitt a katonaság élelmiszert, vizet, gyógyszert a kifosztott városba.
Mintha csődöt mondott volna az amerikai társadalmi kiválasztás rendszere, az önszerveződés, a "megfelelő ember a megfelelő helyen" elve s a szolidaritás gyakorlata. Végül, egy kicsit a szuperhatalmi legenda is. (SzH)
