Szüret! Van-e okunk borünnepelni?

A 2005-ös évjárat aligha vonul be úgynevezett gyöngybetűkkel a borágazat úgynevezett aranykönyvébe. A hét végi fesztiválon általam megkérdezett mesterek zöme - persze csak egymás közt - amondó volt, az idei pocsék tavasz és zilált nyár után hiába jönne gyönyörű ősz, kiemelkedő már biztosan nem lesz az aktuális esztendő (finom, visszafogott jelzőt használtunk). Ebből kiindulva azt sejthetnénk, legalább lesz mód levezetni a több millió hektoliternyi borfelesleget. Akár lehetne is benne valami. 2005 különleges, amennyiben az időjárás nem csak a minőség, a mennyiség rovására is ment - ellentétben a tragikus 2001-gyel, amikor 5,4 millió hektó termett, minek? -, minthogy a legfrissebb hegyközségi felmérések alapján az idei termés 3,6 millió hektót tehet ki csupán.

Hanem a magyar borászok krémje ettől még nem boldog. A tavasszal alakult Független Magyar Bortermelők Országos Szövetsége a 14. nemzetközi pezsgő- és borfesztiválra időzítve adta ki kemény - vagy kétségbeesett? - hangvételű közleményét. A dokumentumban a legsúlyosabb problémaként a borhamisítást jelölik meg - és mellette még jó néhány másikat. Nem kevesebb, mint tizenöt évvel a rendszerváltás után. Amikor felvetődik, mely területeken maradt el az a bizonyos rendszerváltás, a nagy elosztórendszereken túl általában a magyar labdarúgást szokás említeni. Bátran be lehet illeszteni a sorba borászatot is: a függetlenek becslései szerint a piacra kerülő borok húsz százaléka szőlőtőkét soha nem látott lőre. Ehhez képest egyetlen "üzletemberről" sem hallhattunk, aki előtt a kiskapuk, s aki mögött a cellaajtók bezárultak volna.

Korábban hajlamosak voltunk úgy vélekedni, hogy az elsősorban a hamisítás miatt a pincékben öregedő készletek problematikája a kevésbé színvonalas borokat készítő gazdák sorsát nehezíti. Ez távolról sincs így. A legnagyobb nevek közt is van nem egy, aki több százezer palacknyi csúcsminőségű termékével nem tud mit kezdeni. Arról már nem is beszélve, hogy sokuk kénytelen tartályból, folyóborként értékesíteni munkája többre hivatott gyümölcsét. És ez még nem a mélypont. Figyelmeztető jel olvasható ki a GfK Hungária legújabb felméréséből. Míg az importborok aránya a tavalyi év első felében a teljes forgalom egy százalékát tette ki, addig 2005 első hat hónapjában elérte a hét százalékot. Más kérdés, hogy a magyar borfogyasztó - minden termelő országban hasonlóképpen van ez - általában patrióta. Noha kíváncsi a külhoni konkurenciára, a hazaiakat hosszú távon nem hagyja cserben. Igaz, ez megint a középdrága és a prémium kategóriákra vonatkozik, nem az esti fröccsre; gondoljunk a szemérmetlenül olcsó műsörök EU-csatlakozás utáni térhódítására.

A fentiek alapján a magyar borkultúra megszületése és virágzása szinte csodaszámba megy. Jó bort inni ma sikk, érteni hozzá érdem, a mesterek nevével, tételeikkel tisztában lenni fontos, Gerét, Szepsyt, Taklert személyesen ismerni nagy dolog, gyűjteményt összerakni elismerésre méltó. Az elmúlt két hétben két borfesztivál volt - bődületes sikerrel. Több tízezren mentek ki a Felvonulási téri Borfaluba - amelyet ezúttal sikerült nem a hagyományos borfesztivállal azonos időpontra szervezni, mint tavaly, bár ebben nem a józan megfontolás, hanem a véletlen játszotta a fő szerepet -, s minden korábbi rekordot megdöntve özönlöttek a borbarátok a budai Várba. (Még nem fordult elő: szombat este be kellett zárni a kapukat, mert 20 ezren tolongtak a standok között.)

Innen nézvést a magyar bor másfél évtizedét sikertörténetnek kellene látnunk. De nem az. Egyrészt azért, amiről már szó volt: a legyőzetlen hamisítás miatt. Másrészt, mert a sikerhez jó, ha egy-kétszáz termelő - nagypincészetek is - tudta egyfelől hozzátenni a teljesítményét, másfelől élvezni áldásait. Több ezer kistermelő helyzete változatlanul kilátástalan, és nem egy nagy céget továbbra is úgy működtetnek, mintha a zavarosból hosszú távon is több halat lehetne kihorgászni.

A lényeg: mindenki tudja - az érintettektől a döntéshozókig -, hol vannak gondok. A termékpálya-politikában, a támogatási rendszerekben, az ellenőrzésben, a bormarketingben. Meg azt is, hogyan kellene, lehetne megoldani azokat. Legfeljebb a politikai akarat hiányzik. Meddig?