Csatazaj

Tulajdonképpen jól számított a kormány akkor, amikor úgy döntött, csak a parlamenti választások első fordulója után hozza nyilvánosságra a költségvetés márciusi hiányát. Hiszen a pénzügyminiszter pókerarca ellenére már tudni lehetett, hogy az adat lesújtó lesz, és az is nyilvánvaló volt, hogy az idei büdzsé már tavaly decemberi elfogadásakor gyenge lábakon állt. A tegnap közzétett 354 milliárd forintos deficit hírét várhatóan mégis elnyomják a választási eredmények kapcsán érkező izgalmas események. Vagy ha mégis felbukkan az államháztartás siralmas helyzete kampánytémaként (természetesen az ellenzék oldaláról), akkor is inkább csak egy lesz a koalíció „bűnlajstromában”, s vélhetően kevés szó esik majd a kiútról, a megoldás módozatairól.

Pedig a költségvetés a mindenkori kormány tevékenységének egyik legfontosabb értékmérője. Ez alapján pedig elmondható, hogy a jelenlegi koalíció elmúlt négy éve során leszerepelt. A folyamatos ígéretek ellenére a tervezett hiányokat nem sikerült betartania, a büdzsék már születésük pillanatában trükkökre épültek, miközben a kommunikáció mindig azt próbálta sikerként beállítani, hogy az év közben (többször) módosított célokat legalább teljesítette. Az eredmény: hitelvesztés az Európai Unióban, leminősítések, gyengülő forint.

Aki A-t mond, mondjon B-t is – tartja a mondás. Aki bírálja a fiskális politikát, az mondja meg azt is, ő mit tenne a konszolidációért. Adjon hihető, reális alternatívát, különben ő is hiteltelenné válik. Az, hogy ma a befektetők ennyire elnézőek a jelenlegi koalíció laza fiskális politikájával szemben, annak – a még mindig magas, bár csökkenő globális kockázatvállalási hajlandóságon kívül – az is oka lehet, hogy az ellenzék legfőbb ereje sem mutatott fel meggyőző jövőképet. A türelem azonban véges. A tegnapi adat megerősíti, hogy bárki kerül is kormányra, azonnal lépnie kell.