BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felszínre hozni a tartalékokat

2006.04.18., kedd 00:00

Dinamikusan induló társaság komoly régiós elképzelésekkel, majd megtorpanás, amely után a kelleténél lassabban tér viszsza a kezdeti lendület – a Synergon csoport eddigi tevékenységét így jellemezte Radnóty Zoltán, a csoport újonnan kinevezett vezérigazgatója. A kihívást azonban éppen ez jelenti a társaságnál két éve már igazgatósági funkciót ellátó szakember számára: a cég fejlődésének újabb lökést adni. Azzal az elhatározással érkezett, hogy egy regionális nagyvállalat szervezettségi szintjét megteremtse. A sikerhez ugyanakkor sokszor nem elég önmagában a jól működő szervezet, a számszerű eredmények legalább annyira fontosak. Hiszen ha egy cég évek óta csak ígéri a növekedést, ám az elemzőknek sosem képes kellemes meglepetést okozni, akkor meglehetősen nehezen alakul ki a hosszú távú befektetői bizalom. A Synergon-részvények elmúlt hónapokban lezajlott ugrásszerű emelkedésével persze elégedett Radnóty Zoltán, ám mint mondta: jobban örülne, ha ezzel párhuzamosan kialakulna, kedvező befektetői struktúra is, amely hosszú távon is egészséges likviditást tudna a társaság papírjainak biztosítani.

Impozáns növekedési kilátás, meredek profitemelkedés elérése szerepel Radnóty Zoltán következő hároméves tervében, s a vezérigazgató a csoportszintű működésben meglévő restanciát is szeretné mérsékelni. Folyik a célpontok keresése, ám az új piacokra való belépésnek nem ez az egyetlen útja – véli –, a növekedésben az organikus bővülésnek is fontos szerepet kell játszania.

Bár nem informatikai szakember, az ágazat független szereplői számára eddig nyújtott tanácsadásból sokat tanult, s a befektetési banki szektorban, illetve a fejlesztési tőke piacán eltöltött évek sem múltak el nyomtalanul. Lojális típus – vallja magáról. A Raiffeisen Értékpapír Rt. után szóba jött, hogy esetleg Londonban folytatja karrierjét, végül mégis Magyarország mellett döntött. Az MFB legnagyobb leányvállalatánál, a Corvinusnál ugyan kevésnek bizonyult az ott eltöltött két és fél év ahhoz, hogy stratégiai elképzeléseit maradéktalanul meg tudja valósítani, ám ennek ellenére sem bánta meg, hogy a fejlesztési társaságot választotta. Számos iparággal került kapcsolatba a malomipartól a szállodákig, s a régiós jogszabályi környezetet is megismerte. Az államigazgatás közelében töltött időszak már csak azért is fontos, mivel megtanulta, milyen specialitásai vannak ennek a területnek, amelynek most különösen hasznát veheti: a Synergon árbevételének egyhatoda az államigazgatásból származik.

A küzdelemhez már hozzászokott, húsz évig pingpongozott versenyszinten, s a sport a mai napig is tetten érhető a mindennapjaiban. Minél több időt igyekszik két gyermekével eltölteni, s az utazás is közel áll hozzá. Bár a májusra hosszabb ideje betervezett dél-amerikai útját most kissé későbbre tolja.

Synergon Informatikai Rt.

A Synergon csoport saját tőkéje meghaladja a 7 milliárd forintot, 2005-ben árbevétele közel 20 milliárd forint volt.

2001-ben többségi részesedést szerzett a cseh Infinity és a horvát Span informatikai cégekben.

Radnóty Zoltán (37) Budapesten született, 1990-ben végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán

1990–93. A CIB Bank munkatársa.

1993–94. A CIB Bróker Rt. vezető munkatársa.

1994–1998.

A Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. vezető munkatársa.

1998–2002.

A Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. vezérigazgatója.

2003–2005. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgató-helyettese.

2006-tól a Synergon csoport vezérigazgatója.

A Synergon csoport saját tőkéje meghaladja a 7 milliárd forintot, 2005-ben árbevétele közel 20 milliárd forint volt.

2001-ben többségi részesedést szerzett a cseh Infinity és a horvát Span informatikai cégekben.

Radnóty Zoltán (37) Budapesten született, 1990-ben végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán

1990–93. A CIB Bank munkatársa.

1993–94. A CIB Bróker Rt. vezető munkatársa.

1994–1998.

A Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. vezető munkatársa.

1998–2002.

A Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. vezérigazgatója.

2003–2005. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgató-helyettese.

2006-tól a Synergon csoport vezérigazgatója.-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.