Iráni áttörés
A hónap végén ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül Irán nukleáris programjának ügye. Oroszország és Kína várhatóan annak ellenére sem keményít Teheránnal kapcsolatos álláspontján, hogy a múlt héten Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök bejelentette: országának sikerült dúsított uránt előállítania, amit energiatermelés céljából ipari méretekben kíván folytatni. Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia viszont kész szankciók foganatosítására.
Irán eltökéltségére jellemző, hogy az elnöki bejelentés éppen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetőjének teheráni látogatása előtti napon hangzott el. Mohamed el-Baradei ennek ellenére még lát esélyt egy olyan megegyezésre, amely egyaránt kielégíti Irán igényét a nukleáris energiára, és eloszlatja a nemzetközi közösség aggodalmait. Utóbbi azonban Teheránnak a jelek szerint nem célja. Ahmadinedzsád így fogalmazta meg Irán válaszát azoknak, akik dühösek technológiai sikere miatt: Legyetek dühösek, és haljatok bele a dühötökbe.
Moszkva és Peking részben éppen a konfrontáció várható hatástalansága, részben gazdasági érdekeiket szem előtt tartva utasítja el még mindig a szankciók bevezetését. Az EU viszont csatlakozhat az Irán ellen már régóta kereskedelmi korlátozásokat alkalmazó Egyesült Államokhoz, még ha kisebb szigorral is. Az uniós intézkedések utazási korlátozások bevezetésére és bizonyos technológiák átadásának tilalmára terjedhetnek ki. BÁ







