Jó ez a gazdaságnak?

Tegyék a kezüket a szívükre: merték volna azt jósolni, hogy Orbán Viktor felajánlja Dávid Ibolyának a miniszterelnöki posztot? Ugye nem? És emlékeznek még arra, milyen elnézően mosolyogtunk azon, hogy Dávid Ibolya pár héttel ezelőtt bejelentette, csak akkor menne be egy koalícióba, ha az MDF kaphatná meg a kormányfői posztot? Nagyképűnek, beképzeltnek hatott e mondat egy olyan párt elnökének szájából, amelynek még a parlamentbe jutásra se nagyon volt esélye.

Aztán megfordult a világ. Az MDF-ből parlamenti párt lett, tegnap pedig hírek szerint a miniszterelnöki ajánlat is megérkezett Dávid Ibolyához. És a Fórum elnöksége erre az „álomajánlatra” nemet mondott. Nem kér a kormányfőségből, nem lépteti vissza a második fordulóból a párt versenyben lévő jelöltjeit, és nem kezd koalíciós tárgyalásokat a Fidesszel.

Jó ez a gazdaságnak? Igen. A kormányalakítás normális körülmények között sem egyszerű, ámde itt és most bonyolult a képlet. A gazdaság stabilitásához erős kormány kellene, nagy többséggel, nagy társadalmi támogatottsággal. Most úgy látszik, erre kevés az esély. Az előrejelzések szerint a jelenlegi koalíció folytatására van nagyobb esély, ám nem lenne túl nagy többsége. Ilyen háttérrel – az önkormányzati választások előtt pár hónappal – a politikusok könnyebben kötnek alkukat a különböző érdekcsoportokkal. Egyiknek is engednek egy kicsit meg a másiknak is.

Ez nem jó a gazdaságnak, s valójában rossz a társadalomnak is. A költségvetés óriásira duzzadó hiánya, az államháztartás kódolt túlköltekezése nem állítható meg, nem mérsékelhető kis reformokkal. A piac, az üzleti világ szereplői nagy lépésekre várnak. Változásra például az egészségügyben, az oktatásban, az államigazgatásban, az önkormányzati struktúrában stb. Fogytán a türelem, túl sok volt már a betartatlan ígéret.

Ugyanakkor az MDF elutasító magatartása miatt kormányalakításnál akár még patthelyzet is kialakulhat a Fidesz és az MSZP–SZDSZ formáció között. Kormányt persze így is lehetne alakítani, ám státusa meglehetősen bizonytalan lenne. Ami egy virágzó gazdaságú, stabil költségvetésű országban nem sokat számítana, ám itt és most kemény, határozott változásokra van szükség. Erre vár az üzleti szektor, erre várnak a piacok és az Európai Unió türelme is fogytán. A céltudatos lépésekhez azonban mindenekelőtt az kell, hogy a kormányt alakító pártok felejtsék el a kampányban tett nagyvonalú, a büdzsét megterhelő ígéreteiket. A Fidesznek ez könnyebben menne, merthogy elmondhatná a „szokásos” kifogásokat: nem tudta, hogy a leköszönő kormány kiürítette a köz kasszáját, tehát nem tehetnek mást, mint hogy először rendet teremtenek. Erre az ismét hatalomra kerülő régi-új kormányfő nem hivatkozhat.

És ha Dávid Ibolya lenne a miniszterelnök? Talán ez lenne a legrosszabb variáció. Nem az elnökasszony személye miatt, hanem a mögötte álló párt gyengesége okán. Első menetben neki kellene „elvinnie a balhét”, aztán őt menesztenék. Vagy ezt meg sem várva, lemondana. Nagy átalakításokhoz erős kormányfőre van szükség, s ezt most Magyarországon a nagyobb, az erősebb koalíciós párt tudja biztosítani. Valójában ez inkább csapda lehetett az MDF-nek, amelyből nehéz jól kijönnie. Mert mit szólnak a párt választói ahhoz, hogy hatalomra kerülhetnének, mi több, a miniszterelnököt is ők adhatnák, s mindent visszautasítanak. Hát nem azért harcolnak a pártok, hogy programjukat megvalósítsák?

Általában így van, az MDF esete azonban különleges. A Fidesz „ölelése” megfojthatná a kis pártot, a szocialistákkal való koalíciót meg a támogatói nem nyelnék le. Az MDF-nek ideálisabb most az ellenzéki lét, könnyebb ellenzéki pozícióból erősödni. Pláne, ha egy ilyen oppozíció nem „csakazértse” alapon történik, hanem célok, ügyek mentén amolyan konstruktív ellenzékiség alakul ki.

Képzeljenek el egy olyan parlamentet, ahol a nagy reformokat, a kétharmados többséget igénylő döntéseket az ellenzékből is támogatnák! Talán az MDF-fel ez megvalósulhat.

A szerző a Világgazdaság főszerkesztő-helyettese