Minden lehetőséget megragad a pénzügyi kormányzat – és szélesebb értelemben a kabinet –, hogy építgesse megkopott renoméját a fiskális politika terén. Mindegy, hogy mi szolgáltatja az alkalmat. Legyen szó a múlt évi végleges költségvetési hiány bejelentéséről, a havonta esedékes deficitközlésekről vagy a konvergenciaprogram brüsszeli értékelésére tett reagálásról, mindannyiszor elhangzik a Pénzügyminisztérium részéről, hogy az államháztartási folyamatok olyan jól alakulnak, hogy kívánni sem lehetne jobbat.
Tegnap sem hagyta ki a ziccert a pénzügyminiszter, aki a kormány egyéves évfordulójáról megemlékezve büszkén sorolta a kiemelt médiaérdeklődéssel övezett sajtótájékoztatón, hogy az irántuk táplált bizalom erősödött, eredményeket tudnak felmutatni a fiskális konszolidáció terén, szerkezeti változások indultak el néhány területen, és a jelek szerint hatásosan harcolnak a feketegazdaság ellen. Kétségtelen, nem alaptalanul örvend a tárcavezető.
De idézzük csak fel a megelőző négyéves politikai ciklust. Azokat a szűk esztendőket, amikor a József nádor téren szinte naponta kellett tüzet oltani, a teljesen jogos kritikákat győzelmi jelentésekkel megpróbálni semlegesíteni. Innen nézve érthető, ha most, az eddig jól alakuló mutatók idején gőzerővel igyekeznek kiaknázni a kedvező helyzetből fakadó lehetőségeket.
Bezzeg mostanában – viszonylag – készségesen állnak az újságírók rendelkezésére a vezetők. Egy ideig még így is fog maradni. Nem vállal kockázatot, aki azt mondja, hogy amint az közel két éve folyik, az elkövetkező hónapokban is az előre jelzettnél valamilyen fura okból kifolyólag jobban alakul a büdzsé egyenlege. De mi lesz, ha esetleg fordul a kocka, s a választásokhoz közeledve – ne adj’ isten – kísért majd a múlt? Akkor is ilyen előzékenyen fog tájékoztatni a pénzügyi kormányzat?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.