BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lobbizni pedig muszáj

2007.06.12., kedd 00:00

Egy stratégiáról, egy újfajta gazdaságdiplomáciáról beszélt lapunknak Göncz Kinga külügyminiszter, beszámolva tegnap véget ért katari látogatásáról. Szavaiból kiderült: nem másról van szó, mint arról, hogy ő személyesen és az általa vezetett tárca erőteljesen igyekszik kihasználni a diplomáciát a magyar gazdasági érdekek képviseletére.

A szavakban sok újdonság nincs – ám annál több a tettekben. Csak az elmúlt fél év során maga a miniszter aszszony megjárta – egyebek között – Kínát, Indiát, Pakisztánt, Dél-Koreát, Azerbajdzsánt, Katart – ma pedig Kuvaitban tárgyal. S hogy nem „csak” és elsősorban nem is „csupán” külpolitikai megfontolásokból, ezt mutatja, hogy vele egy időben üzletemberek is ott tárgyaltak-tárgyalnak az adott helyszíneken.

Persze eddig is volt példa arra, hogy üzletember-küldöttségeket „szerveztek rá” a hivatalos kormányzati látogatásokra. Miként eddig is volt olyan diplomata – például Simonyi András washingtoni és Czakó Borbála londoni magyar nagykövet –, aki kiemelten foglalkozott a magyar gazdasági, kereskedelmi, befektetői érdekek előmozdításával. Ám most láthatóan már nemcsak példák vannak, hanem valódi elmozdulás.

Ezt a szemléletet már régóta várták és elvárták az üzleti körök. Hiszen közép- és hosszabb távon már forintban, euróban, dollárban mérhető eredményeket fial egy-egy olyan lobbizás, amilyet például Göncz Kinga végzett és végez a Mol Öböl menti terveit előmozdítandó.

Nem egyszeri kampányról van szó – csak az elkövetkező hónapok tervei között szerepel például Gyurcsány Ferenc látogatása Kínába, Göncz vizitje az Egyesült Arab Emírségekbe, s – hogy közelebb fekvő országok példáját is említsük – Boszniába és Szerbiába. A tervek szerint mindenütt vastagon lesz szó üzletről is. Mert ugye, lobbizni muszáj – ezt a jelek szerint a magyar kormányzat is megértette. Végre-valahára!

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.