Csapdában

Nem lehet jó most biztosítónak lenni Magyarországon. Pontosabban: akkor nem, ha az adott cég érdeklődik az egészségbiztosítás iránt. Ha elgondolkodott azon, hogy a regionális egészségpénztárak felállításakor beszáll az üzletbe. Persze csak akkor, ha a feltételek egyértelműek, és ha kis haszonnal is, de megéri az üzletet ez irányba bővíteni.

Csakhogy vannak egyéb, üzleten kívül is mérlegelendő körülmények. És egyre súlyosabbak. Először még azzal kellett szembesülniük, hogy ha 2010-ben a jelenlegi ellenzéki pártok kerülnek hatalomra, akkor „visszaállamosítás” következik. Most pedig már arról hallani, hogy az egészségügyi biztosításba tulajdonosként beszálló biztosítók ellen bojkottot hirdetnek. Hát kell ez egy üzleti szereplőnek?!

Nem, illetve… Lehet, hogy mégis. Pénz kérdése az egész.

A bizonytalanságnak mindig nagy ára van. A jelenlegi kormánynak létkérdés, hogy az üzleti biztosítók érdekeltségét és persze pénzét megszerezze a reformhoz. Nélkülük nagy valószínűséggel nem is finanszírozható az egész átállás úgy, hogy a betegek egy idő után kedvező változást érezzenek. A kormánynak tehát garanciát kell majd adnia. S minél nagyobb a politikai ellentámadás, e garancia ára annál nagyobb lesz. Akkora, hogy még a visszaállamosítás, a bojkott kockázatát is felvállalják a biztosítók.

Ha viszont nagy árat fizet a kormány – azaz a kisebbségi tulajdonrészhez jelentős jogosítványokat ad, vagy sokéves koncessziót garantál –, akkor viszont magas labdát ad fel az ellenzéknek: azt fogják mondani, kiárusítja az egészségügyet a „nyereségorientált” biztosítóknak.

Csapdahelyzet. Miközben tény: a magyar egészségügy sem tudja javítani a szolgáltatásait – sőt, a jelenlegi szintet sem tartani – magánpénzek bevonása nélkül. A realitásokkal egyszer szembe kellene már nézni. S utána talán egy racionális, a szolidaritást szem előtt tartó modell is kialakítható.