José és José
Két egykori belpolitikai ellenfél lesz kénytelen megpróbálni együttműködni európai szinten a most kezdődő portugál EU-elnökség alatt. José Sócrates baloldali portugál miniszterelnöknek, az Európai Tanács soros elnökének azzal a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel kell majd zöld ágra vergődnie, aki néhány éve (jobboldali portugál kormányfőként) még a legfőbb politikai mumusának számított. Érdekes lesz kettejüket megfigyelni az Európai Bizottság és a soros elnökség szokásos félévnyitó találkozóját követő sajtótájékoztatón ma délben, Portóban – vajon felül tudnak-e emelkedni korábbi ellentéteiken?
Aligha tesz jót az EU-nak, hogy a következő hat hónapban három legfontosabb intézménye közül kettőt két egykori portugál rivális vezet majd. Jól emlékszünk még a Prodi–Berlusconi páros „együttműködésének” kínos döccenőire 2003 második felében (akkor Prodi volt az Európai Bizottság elnöke, Berlusconi a soros elnök Olaszország kormányfője). Kár, hogy a soros elnöki tisztségek sorrendjét évekre előre leosztják. Ebből a szempontból is jó lenne, ha a közösség főbb vonalakban egy hete kitárgyalt reformszerződése minél hamarabb életbe lépne, felszámolva a rotációs elnöki rendszert.
De ne temessük el előre a portugál elnökséget. Hátha a legjobban öltözött portugál politikus hírében álló és kora reggeli kocogásairól ismert Sócrates képes lesz európai távlatokban gondolkodni. Huszonhét ország látná ennek előnyét. UGy







