Tegnap sikeresen lezárta a koalíció azt a csatát, amelyről csak a két párt vezetői tudják, hogy miért is vívták egymással. Megegyeztek az elvekben – már ennek is nagyon örültek –, aztán kitörhet a nyár, jöhetnek a kommunikációs húzások: heti két kormányülés, napi szóvivőik stb. Az apparátus meg dolgozhat a részleteken, őszszel pedig kezdődhetnek az újabb erőpróbák. Tudott ugyanis, hogy a szocialista frakció igyekszik majd módosító indítványokkal elfogadhatóvá tenni számára az egészségügyi biztosítási modellt, amely ki tudja, tetszik-e a liberálisoknak. De sok-sok elégedetlenség halmozódott fel Kóka Jánossal, a gazdasági tárca munkájával szemben, ez ősszel újabb vitákat gerjeszthet. S ott vannak még az adóügyek, amelyeknél az „ördög” szintén a részletekben van. Így hát várjuk, vajon a 2007. július 1-jén rögzített nyugvópont kibillen-e az egyensúlyából, s ha igen, mikor és merre. A koalíció vezetői azt ígérték, hogy ezentúl nem egymással, hanem az ügyekkel lesznek elfoglalva. Szükségük is lenne erre, mert most már biztos: a Fidesz népszavazást tarthat.
Stratégiát kell kiépíteniük a kormánypártoknak, vajon mivel is védjék meg a vizitdíjat és a tandíjat, mert a magyarokat leginkább a „zsebbe vágó” ügyek érdeklik. Újra el kellene magyarázni, hogy mi is az a reform, és mit is jelent a pénzbefizetésen túl. Eddig ezt nem sikerült megértetni a polgárokkal. Vajon a kényszer hatására sikerül-e? TE
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.